Tudják, mi vagyok én? Kéjgyilkos!

Budapest, 1979. szeptember 11. Molnár Henrik a Hárshegyi gyermekgyilkos a Bíróság előtt. MTI Fotó: Tormai Andor

„Luciferrel tudok azonosulni. (...) Ahogy elgondolkozom a dolgaimon, visszaemlékszem Lucifer szavaira, és azt mondom: tudom, hogy ki vagyok, tudom, hogy mit tettem, de nem tudom, hogy miért tettem" – emlékezett vissza életére a halálsoron a 32 éves Molnár Henrik László, a hárshegyi gyerekgyilkos, utalva Az ember tragédiájára. Népszerű magyar színészekkel dolgozott együtt a Madách Színházban díszletépítőként az 1970-es évek végén, így számos színdarabot ismert, bármikor idézett is azokból. A kegyetlen férfi első támadása a szülei ellen történt: baltával rontott rájuk. Később gyerekeket és nőket bántalmazott brutális módon. Először úgy ítélte a bíróság, hogy Molnár tudatzavaros állapotban követte el a bűncselekményeket, ezért kényszergyógykezelésre küldték. Amikor kiengedték az intézetből, ismét lecsapott, egy kisfiút támadott meg. Elfogták, és ekkor már börtönbüntetést kapott. Szabadulása után fél évvel gyilkolt meg egy 13 éves lányt a Hárshegyen - meg akarta erőszakolni, a lány védekezett, ezért többször szíven szúrta. Aljas indokból elkövetett emberölésért halálra ítélték és 1979 decemberében kivégezték. A gyilkost halálra ítélő bíró már az első percben tudta, hogy nem lesz kegyelem. Molnár Henrik László, a hárshegyi gyerekgyilkos története.

Baltával támadt a szüleire

Molnár Henrik László magas, vékony, félszegnek tűnő, kétségkívül értelmes, különösen érzékeny ember volt. Madách Imrétől, de akár Dosztojevszkijtől is bármikor idézett - írta a Szabad Föld Kalendárium az egyik cikkében 2018-ban.
Szülei alig nevelték őt és a testvérét - lényegében enni adtak nekik, ebben merült ki a "gyereknevelés" fogalma. Nem foglalkoztak a gyerekekkel, nem beszélgettek, nem játszottak velük, így nem is alakult ki szorosabb kapcsolat Molnár Henrik és a szülei között. Később a gyilkos arra panaszkodott, hogy bár gyerekkorában rengeteg kérdés merült fel benne, nem tudta kinek feltenni a kérdéseit. Ezért magába zárkózott, és még az osztálytársaival sem barátkozott.

Alig múlt tizennyolc éves 1965-ben, amikor baltával megtámadta a szüleit. Későbbi kihallgatásakor úgy fogalmazott: így bosszulta meg a gyerekkorát.

Budapest, 1979. szeptember 11. Molnár Henrik a Hárshegyi gyermekgyilkos a Bíróság előtt. MTI Fotó: Tormai Andor Forrás: MTI/Tormai Andor

Molnár Henrik bíróság elé került a kettős emberölési kísérlet után, de azt állapították meg ,hogy tudatzavaros állapotban követte el a gyilkossági kísérletet, ezért felmentették, és elrendelték a kényszergyógykezelését 1966-ban. Egy év múlva kiengedték. Az intézet előtt részeg apja várta. Együtt indultak haza, de út közben minden kocsmánál megálltak.

Molnár Henrik vett az anyjának egy doboz csokoládét, de az apja ráförmedt, hogy teljesen feleslegesen vásárolt ajándékot, ugyanis az anyja nem fogadja el egy ilyen hülyétől.

Molnár Henrik László a szüleihez – akiket korábban meg akart ölni - került házi kezelésre.
A postán helyezkedett el, levél- és táviratkihordó lett. Sokáig nem is volt rá panasz. Ő viszont traumaként élte meg - nem feltétlenül a konkrét munkát, hanem azt, hogy minden nap több családhoz kellett mennie táviratokat kézbesíteni, és látta, mások hogyan élnek, ezt pedig összehasonlította a saját életkörülményeivel.
A már csaknem húsz éves fiatalembernek nem volt barátnője - állítása szerint soha nem találkozott olyan nővel, aki elfogadta volna, sőt, az iskolában is sokszor kinevették a lányok. Úgy vallott, hogy nem volt közelebbi kapcsolata nővel egész életében, így szűz maradt.

Megkötözte és megszúrta a 12 éves kisfiút

Még abban az évben, 1967-ben Molnár Henrik elment egy lányhoz, aki korábban már visszautasította a közeledését. A lány nem volt otthon, csak a 12 éves öccse, Károly, akit brutálisan megtámadott.

Összekötözte, a száját betömte egy rongydarabbal, és mellkason szúrta a kisfiút.

A gyerek később így emlékezett a támadásra:

„Azt nem tudtam, hogy a mellemen meg vagyok szúrva, csak azt éreztem, hogy fáj a szívem. (...) Mondotta az orvos, hogy közvetlenül a szívburok mellett ment volna be a kés a mellkasomba, ha nem csúszik meg a bordámon."

A bíróság az ügy után perújítást rendelt el a szülők elleni korábbi támadásával kapcsolatban, és az újabb szakorvosi vizsgálatok azt állapították meg, hogy Henrik mégsem volt tudatzavaros állapotban, amikor a szüleire támadt.

Tíz év börtönre ítélték aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt. Három év múlva feltételesen szabadulhatott, mert beszámították a korábban zárt intézetben töltött idejét is.

Henrik alig lépett ki a börtön kapuján, újra lecsapott - egy nőt támadott meg, akit megerőszakolt. Elfogták, és két évre lecsukták.
A börtönben folyamatosan azt hangoztatta, hogy nem tartja magát bűnözőnek.

Csak arra tudtam gondolni, hogy valakit megszúrjak, megöljek

1978 októberében szabadult, és színházi díszletépítőként dolgozott a Madách Színházban. 1979. április 9-én reggel egy tőrt, kötelet és injekciós tűt tett a táskájába, és elindult Hűvösvölgybe. Az akkori úttörővasút - ma Gyermekvasút - hárshegyi megállójának környékén sétált, amikor meglátta, hogy a közeli padon két fiatal ül: a 13 éves P. Katalin és a 15 éves O. György.

Pesthidegkút, látkép a Nagy-Hárshegyről. Előtérben a Hűvösvölgyi Nagyrét sarka, a távolban Solymár. Forrás: Fortepan / Drimbe József

A Népszava 1979. szeptember 6-i számában azt írták: A gyilkos az övébe dugta a tőrt, miközben annyira felizgult, hogy elhatározta: megteszi, amit eddig nem sikerült.
A Nógrád megyei Hírlap korabeli cikkében így írt az ügyről:

"A férfi alig 6 hónappal több évi szabadságvesztésének letöltése után kötéllel, tőrkéssel felfegyverkezve indult a Szabadság-hegyre. Szexuális problémái miatt „bármi áron is" nőt akart szerezni. A vasúti forgalom szünetelt, s a néptelen hárshegyi megállónál padon üldögélő fiatalokkal kezdett beszélgetni.Váratlanul a kislány nyakának szegezte a tőrkést, ......Meghalsz, ha nem engedelmeskedsz. .." - jelentette ki. A megrettent fiút arra kényszerítette, hogy kötözze meg a kislányt, majd Molnár Henrik tette ugyanezt a fiúval. Előbb a fiút szúrta mellkason, aki igyekezett halottnak tettetni magát. Ezután a kislányt vetkőztetni kezdte, de az védekezett, mire a vádlott kétszer mellbe szúrta. A halálos szúrás a szívén hatolt át."

„Egy darabig még éreztem, hogy Kati rugdalózik, aztán az is megszűnt. Én megpróbáltam halottnak tettetni magam"

– emlékezett vissza a rendőrségen György, akit épp az mentett meg a haláltól, hogy úgy tett, mint akit megöltek. Henrik elsétált, a vérző fiúnak pedig sikerült lejutnia az útra. Életét megmentették.

Úttörővasút a Kádár-korszakban Forrás: Fortepan/Főmterv

Molnár Henrik László ezután besétált a 12. kerületi kapitányságra, ahol feladta magát. Állítása szerint eredetileg azért indult a Hárshegyre, hogy öngyilkosságot kövessen el, de ezt a védekezést sem a rendőrségen, sem a bíróságon nem tartották életszerűnek.
A Nógrád megyei Hírlap a perről így tudósított:

"A tárgyaláson a vádlott rögtön visszautasította a vádat. Azt nem tagadta, hogy elkövette a bűncselekményt, de - a rendőrségen tett első vallomásával ellentétben - ezúttal nem érezte magát bűnösnek. Közölte, hogy nem kíván vallomást tenni, s azt is, hogy nem ért egyet az elmeorvos-szakértő véleményével. Vagyis azzal, hogy egészséges, és a bűncselekmény elkövetésekor nem szenvedett beszámítóképességet kizáró tudatzavarban."

Molnár Henrik Lászlót dr. Czabány Mihály bíró ítélte halálra első fokon 1979-ben. A korábban polgári ügyekkel foglalkozó büntetőbírónak ez volt az első halálos ítélete, és később úgy emlékezett vissza, hogy már a bűntény tárgyalásának kezdetekor tudta, hogy halálos ítéletet kell majd hoznia.

„Molnár Henrik szadista bűnöző volt. Áldozatát, sőt annak barátját is szadista módon megszurkálta, szerinte mindkettőnek meg kellett volna halnia. Ilyen embert nem tud sajnálni a bíró, de általában mást sem sajnálhat. Ilyen esetekben más büntetés nem járhat sikerrel"

– emlékezett vissza a bíró a hárshegyi gyerekgyilkos ügyére. Molnárt aljas indokból, visszaesőként, több emberen elkövetett emberölés kísérletében találta bűnösnek.

„Ennek a szeme sem rezzent"

– mondta a bíró az első fokon kihirdetett halálos ítélet után, és ez a mondat belehallatszott a mikrofonba, amit kihelyeztek a tárgyalóteremben. A bírónak igaza volt, Molnár Henrik arcán nem sok érzelem látszódott.
A Somogy megyei Hírlap így írt később a Legfelsőbb Bíróság döntéséről:

"A Legfelsőbb Bíróság megalapozottnak tartotta a Fővárosi Bíróság halálos ítéletét, amellyel a 32 éves Molnár Henriket sújtotta, ezért helybenhagyta az első fokon kiszabott büntetést. A legfőbb bírói fórum büntető tanácsa elutasította a vádlott és a védő érveit. A határozat indokolásában rámutatott: két különálló orvos-szakértői véleményt vetettek egybe, hogy megállapítsák, a brutális bűncselekmény elkövetője épelméjű-e. Bebizonyosodott, hogy Molnár Henrik nem szenvedett elmebetegségben, gyengeelméjűségben vagy tudatzavarban, tehát tisztában volt tettének súlyával. Két ártatlan, kiszolgáltatott fiatal életére tört.Ám nemcsak az elkövetett bűncselekmény súlya, hanem személyének társadalmi veszélyessége is indokolja a legsúlyosabb büntetés kiszabását.A vádlott bejelentette, hogy nem kíván kegyelmi kérvénnyel folyamodni az Elnöki Tanácshoz."

Később vallomásában a gyilkos így fogalmazott:

„Azelőtt hazudtam, most megmondom őszintén, a bűncselekmények előtt felforrósodott a testem, csak arra tudtam gondolni, hogy valakit megszúrjak, megöljek. Tisztában vagyok a következményekkel... Tudják, mi vagyok én? Kéjgyilkos!"

A halálsoron a Tükör című lap újságírójának ezt mondta:

„Érzem, hogy megtisztultam. Abban a pillanatban, amikor láttam, hogy a kislány meghalt. Mikor ledöftem, láttam kifehéredni az arcát, kinyílt szeme fényvesztését, rájöttem, hogy meghalt. Ő az én áldozatom. Szörnyetegem áldozata."

A kivégzése előtti beszélgetések során úgy érezte, nincs már benne az a bosszúvágy, amely évekig hajtotta és borzalmas tetteire „kényszerítette".

„Arra a lányra gondolok, meg édesanyjára, akiről azt is tudom, hogy már özvegy. Csak tetéztem a fájdalmát. Mintha átvette volna a szenvedéseimet. Kegyetlen, kegyetlen dolog... ezért megérdemlem a halált."

- mondta az egyik beszélgetés során.
1979. december 6-án - két nappal a 32. születésnapja előtt - végezték ki a fővárosi Kozma utcai börtönben. A tököli fegyintézet egyik elítéltje heteket töltött egy zárkában Molnárral. „Nem tudta, hogy aznap akasztani viszik. (...) De valójában minden egyes nap várta már ezt a pillanatot, meg akart halni, mert tudta, hogy nincs értelme az életének. Rádöbbent arra, hogy az egész kisiklott már szinte a születése pillanatában. Nem tudott boldog lenni soha." - mondta később egy újságírónak.

Titkos felvétel a tárgyalásról

Fehér György televíziós operatőr és rendező több mint tízórányi anyagot forgatott Molnár Henrik tárgyalásáról. A felvételen végig csak a vádlott arca látszik. Fehér a szocialista rendszerben nem kapott engedélyt arra, hogy a felvételeket használja. A Molnár Henrikről forgatott anyagot sosem mutatták be. Dulai Péter Gyilkosság a panel tetején címmel írt egy könyvet, amely gyilkosokról, gyilkosságokról szól. Olyanokról, amelyek kiemelt emberöléseknek számítottak a Kádár-korszakban. Az író – mielőtt megírta volna Molnár Henrik történetét – végignézhette a gyilkos peréről készült felvételt.

Forrás: Megérdemlem a halált