A Tolna megyében élő Heimann Csaba a közösségi oldalán tette közzé, de már a rendőrségnek is bejelentette, hogy megszökött Kukucska, a kenguru. Az esetről a Borsnak is beszámolt.

A kenguru már hatéves, ivaréretté válásakor hozták el a szekszárdi kengurutartótól, Somogyi Mihálytól, ugyanis ekkor már nem fért meg egymással a fiatal állat és az apja. Nem első alkalom, hogy megszökött a gazdájától Kukucska,2,5 évvel ezelőtt ugyanilyen hirtelenséggel tűnt el, de akkor 12 órán belül megtalálták. A kenguru ezúttal átrágta a drótkerítést és úgy szökött meg.

A kenguru apja is elszökött nemrég,alig másfél hónappal ezelőtt a gazdájától, Somogyi Mihálytól. Heimann Csaba nyomatékosan megkér mindenkit, hogy ne közelítsen az állat felé, és végképp ne próbálják befogni, ha találkoznak vele.Az erszényes barátságosnak mutatkozik, főként a nők és gyerekek táraságában, de a rúgása fájdalmas tud lenni, ezért inkább arra kéri azokat, akik látják, hogy keressék meg az állat gazdáját.