Az elhúzódó orosz–ukrán konfliktus kibontakozása óta jelentősen felerősödött azon nyugati szakértők közéleti mozgástere, akik a nemzetközi politikai, illetve háborús folyamatokat a valósággal szoros összefüggésben, tényközpontú módon elemzik. Ennek fényében a hamarosan a Századvég meghívására Budapestre érkező John J. Mearsheimer, a Chicagói Egyetem professzora és nemzetközi kapcsolatok szakértője egy többnapos látogatás során betekintést nyújt nemcsak a realista külpolitika kulisszái mögé, hanem megosztja gondolatait a hamarosan magyar nyelven is megjelenő A nagy téveszme: Liberális álmok és nemzetközi realitások című könyve kapcsán.

Azt követően, hogy az Oroszország és Ukrajna között évek óta húzódó feszültség végül háborús konfliktussá eszkalálódott, nemcsak a régió, hanem az egész nyugati világ egy olyan katonai, geo- és biztonságpolitikai válságba csöppent, amelynek megértéséhez az eddig alkalmazott fősodratú, kifejezetten idealista elképzelésekre és a nemzetközi jogra alapozott modellek már aligha szolgálnak biztos támpontokként.

Ez az új helyzet a hidegháború óta viszonylagos békében élő civilizált világunkat olyan kérdések megválaszolására kényszerítette, amelyekre az eddig dominánsnak tartott, s alapvetően a tengerentúlról származó liberális világrend aligha tud kézzelfogható és hiteles válaszokkal szolgálni.

Ennek következményeképp szinte természetszerűleg szegeződött rá a figyelem a nemzetközi kapcsolatok magas szintű szakértőire, akik nyugati pedigréjük ellenére képesek a nagyhatalmak közti, súlyos következményekkel bíró játszmákat a megmásíthatatlan geopolitikai adottságok, illetve a szuperhatalmi logika mentén értelmezni, elmagyarázni, s a tanulságokat levonva, lehetséges kimeneteleket modellezni.

John Mearsheimer, A nagy téveszme eredeti, angol nyelvű kiadásávalForrás: CSIS

Így a többek között efféle kiindulópontokra alapvetésként hivatkozó offenzív realista iskola egyik legnevesebb képviselője, az amerikai professzor, John J. Mearsheimer egy 

megkerülhetetlen elemévé vált a mostani, amerikai–orosz proxyháborúba keveredő Ukrajna helyzetének, illetve a két nagyhatalom relációjának megértése kapcsán.

Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy Mearsheimer politikai relevanciáját nem pusztán az Európa keleti részén zajló jelenlegi konfliktus magyarázza, ugyanis A nagy téveszme szerzője azon kevés amerikai külpolitikai gondolkodók egyike, aki az évtizedek során számos, a

szakmán belül formabontónak számító könyvet és publikációt jegyzett, melyekben meghatározó szerepet szánt a transzatlanti liberális hegemónia legyőzhetetlenségéről szóló mítosz leleplezésére, illetve a realista szemlélet részletekbe menő tárgyalására.

Égő ház egy bombázás után Mikolajiv közelében

Mearsheimer budapesti látogatása ennél fogva nem is lehetne aktuálisabb, hiszen mindaz, amelyet a Századvég Kiadó gondozásában, magyar nyelven megjelenő könyvében, A nagy téveszmében az elmúlt másfél évtized világpolitikai történéseivel, illetve az egypólusú világrend összeomlásával kapcsolatban állít, szervesen hozzájárul a hazánk közvetlen szomszédságában dúló katonai konfliktus alaposabb megértéséhez.

Mondani sem kell, hogy az efféle racionális és a valósággal közvetlen kapcsolatot ápoló gondolkodás kifejezetten hiánycikknek számít jelenleg összeurópai viszonylatban, hiszen a fősodratú európai politikai establishment mind a háborút, mind pedig az azzal kapcsolatos gazdasági, illetve energetikai válság kezelését is

elsősorban egy bináris kérdésként, az erkölcs és az emberi jogok dimenziójában igyekszik kezelni, miközben a mindenkori háborúk természete, s azok következményei nem értelmezhetők ebben a keretrendszerben.

Azok tehát, akik nemcsak az éppen aktuális nagyhatalmi geopolitikai játszmák, hanem a nemzetközi politika, s azon belül elsősorban az amerikai külpolitika realista értékelése iránt is érdeklődnek, joggal számíthatnak egy lebilincselő mű bemutatására, illetve egy műveltségében és szaktudásában kiemelkedő szakértő előadására.

John J. Mearsheimer A nagy téveszme: Liberális álmok és nemzetközi realitások című könyve hamarosan magyarul is megjelenik. A szerzővel 2022. november 8-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és november 9-én a Corinthia Hotelben találkozhatnak az érdeklődők.

 

Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője