Saját volt tagtársuk cáfolja a bírákat a Pressman-találkozó kapcsán

PRESSMAN, David
Budapest, 2022. szeptember 2. David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete az érkezése után tartott sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc-repülőtéren 2022. szeptember 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Mint ismeretes, mind bírósági körökben, mind a nyilvánosságban botrányt okozott, hogy David Pressman amerikai nagykövet találkozott két magyar bíróval, Matusik Tamással és Vasvári Csabával, akik nem mellesleg az Országos Bírósági Tanács (OBT) tagjai is. A Tűzfalcsoport most arról számol be, hogy Vadász Viktor korábbi OBT-tagnak az ügyben megjelent Twitter-üzenete azt egyértelműsíti, hogy a Matusik és Vasvári nagykövetségi látogatása jelzés értékű, a két bíróval előbb találkozott Pressman nagykövet mint az igazságszolgáltatás bármely más szereplőjével, és ez azt jelzi, hogy Magyarországon az igazságot, az igazságszolgáltatást az Országos Bírói Tanács képviseli.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, az ügyben megszólalt a Tanács, többek között arra utalva, hogy egy rutinszerű találkozóról volt szó, amelynek elvi kerete a "demokráciákban teljesen szokásos mód". A Kúria elnöke, Varga Zs. András rámutatott ugyanakkor, hogy az egyes nagykövetségek természetesen kapcsolatot tartanak a fogadó állam intézményeivel. A hivatalos kapcsolatok helyszíne általában a fogadó állam intézményének székhelye, illetve a Kúria elnökének nincs tudomása arról, hogy az OBT és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének kapcsolata az októberi két OBT ülés bármelyikén napirenden szerepelt volna. Ezt erősíti Vadász Viktor korábbi OBT-tagnak az ügyben megjelent Twitter-üzenete, amelyben egyértelműsíti, hogy a Matusik és Vasvári nagykövetségi látogatása jelzés értékű, a két bíróval előbb találkozott Pressman nagykövet mint az igazságszolgáltatás bármely más szereplőjével, és ez azt jelzi, hogy Magyarországon az igazságot, az igazságszolgáltatást az Országos Bírói Tanács képviseli.

Forrás: Twitter

A Tűzfalcsoport arról ír, hogy

az OBT mindig is népszerű volt a balliberális médiában, sajtófigyelő rovatában túlnyomó többségben balos újságokat szemléz a Tanács.

A gyakori HVG, Népszava, 444 citátumok mellett azonban egészen döbbenetes hivatkozások is felkerültek az OBT honlapjára, olyanok mint az oklt.hu (Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága - időközben némi kozmetikázáson átesett szennylap), ahol olyan ordenáré írások jelennek meg, amelyekben a kormányfő lányát gyalázzák, a nemrég meghalt világhírű producert Andy Vajnát „rágcsálónak" titulálják, vagy, ahol azt írják, hogy 1956-ban a fegyveres harcokban részt vevők jelentős része köztörvényes bűnözőként, nem pedig politikai fogolyként ült börtönben. Arról most nem is beszélve, hogy a több korábbi írásunkban is említett Sándor Zsuzsa volt bírónőnek, a Magyar Helsinki Bizottság kampányarcának irományait is listázzák, akit nehéz hiteles forrásként emlegetne példának okáért a "Maayar seggbe magyar lóf@szt!„ című műalkotását követően.

Amikor Matusik még befolyásról beszél

A portál szerint figyelemreméltó ugyanakkor, hogy az érintett bírók egyike, Matusik Tamás az OBT 2022. február 2. napján megtartott ülésén egyes sajtóhírekben megjelent történések kapcsán nyomatékosította, hogyha a bírákat érintő behatások "a vezetői munkát, bírói ítélkező munkát érintik, hogyha ezek befolyás alapján, nem törvényes rendben történnek és nem szakmai alapjuk van, akkor sértik és érintik a bírói függetlenséget." Matusik szerint

Ez az érzékenység lenne elvárható Matusiktól a Vadász Viktor szerint demonstratív jellegű, botrányos nagykövetségi látogatás kapcsán is.

Bírák az utcán: korábban az OBT is leszavazta a túlmozgásos Vasvárit

Az Országos Bírói Tanács 2022. január 5. napján kelt jegyzőkönyve arról tájékoztat, hogy Csontos Katalin, az OBT tagja az alábbiakat vezette elő:

Vasvári Csaba a fentiekre úgy reagált, hogy

Szabó Károly, az OBT akkori elnöke az elhangzottakat összegezve kijelentette, hogy arról kell dönteni, hogy a „Bírákkal az utcán" című film vetítését követő pódiumbeszélgetésen történő részvételre dr. Vasvári Csaba sajtószóvivőt felhatalmazza-e a tanács, vagy sem. A szavazást követően megállapította, hogy a tanács 8 nem és 7 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy az OBT nem hatalmazza fel a sajtószóvivőt a pódiumbeszélgetésen történő részvételre.

Forrás: Tűzfalcsoport

A balliberális portálok több nap késéssel, de bevédték a testület bíráit

A Telex nevű szélsőbalos propagandaoldal mindezt úgy találta, hogy "Majdnem részt vehetett egy bíró egy pódiumbeszélgetésen a lengyel jogállamiság leépítéséről, de aztán jött az államtitkár és a Kúria elnöke". Ezt hétköznapi értelemben színtiszta fake newsnak hívják. A Tűzfalcsoport szerint az Országos Bírói Tanács említett közleményében a két bírói hitelességének alátámasztása kapcsán arra hivatkozott, hogy

Azt azonban e körben elfelejtették hozzáfűzni, amit korábban Matusik Tamás korábban nyilvános ülésen az OBT és Handó egykori nexusára vonatkozóan kihangsúlyozott:

Forrás: Tűzfalcsoport

A konfliktus úgy tűnik a múlté, ha érdekeiket szolgálja, akkor Handó Tünde hirtelen hivatkozási alappá válik. Sőt Handó, a 444 propagandablog számára is hitelessé vált, holott korábban arról írtak, hogy a magyar bírói karban és az európai politikában Handó autokratikus vezetési stílusa okozza a problémákat. Persze a cél szentesíti az eszközt.