Laosz újranyitotta magyarországi nagykövetségét

Szijjártó Péter, Laosz, magyarországi nagykövetség
Vágólapra másolva!
Laosz újranyitotta magyarországi nagykövetségét, ami jelzi, hogy mindkét fél készen áll az egyébként is baráti és megbízható kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére - jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a képviselet megnyitóján hangsúlyozta, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóját, és az együttműködés mindig a kölcsönös tiszteleten alapult, "soha nem egymás kioktatásáról vagy arról szólt, hogy megpróbáljuk megmondani a másiknak, hogyan kellene élnie".

- vélekedett. Majd hozzátette: ez alól a magyar-laoszi kapcsolat kivételt képez, s a jelenlegi nehéz körülmények még inkább felértékelik az ehhez hasonló, kiszámítható partnerségek fontosságát.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az utóbbi hat év volt a kétoldalú viszony legsikeresebb időszaka, rekordot döntött a kereskedelmi forgalom és a magyar felsőoktatásba jelentkező laoszi diákok száma, valamint

magyar vállalatok 80 milliárd forint értékben beruházásokat hajtanak végre a délkelet-ázsiai országban.

Kiemelte, hogy néhány éve elérték azt a pontot, ahonnan már kizárólag úgy volt lehetséges a további előrelépés az együttműködésben, ha a két ország kölcsönösen újranyitja nagykövetségeit, így a magyar kormány ezt 2019-ben megtette, a laoszi pedig most.

Aláhúzta: ez különösen fontos napjainkban, amikor a nemzetközi közbeszéd szinte csakis kedvezőtlen fejleményekkel van tele, a hírek a kommunikációs csatornák elhalásáról, elszigetelődésről és befagyott kapcsolatokról szólnak.

- közölte. Beszédében a miniszter röviden érintette az ukrajnai háborút is, amely szavai szerint hatalmas veszélyt jelent és nagy károkat okoz a nemzetközi politikában.

"Örülünk annak, hogy nem csak mi szólunk a béke hangján, hanem vannak olyan országok, akár több ezer kilométerre is, amelyek békét akarnak a konfliktus szítása helyett" - mondta Laoszra utalva.