Újabb ársapkák bevezetéséről dönthet a kormány

usa, aldi, esküvő, stock, bolt, üzlet, eladás, élelmiszer
Ft. Pierce,FL/USA-810/19: The cereal and cake or dessert mix aisle of an Aldi store.
Vágólapra másolva!
A szankciós infláció elleni küzdelemben várhatóan további termékeket sorolnak majd az árstop alá, ami jelentősen segíti az embereket a hétköznapokban – mondta az Origónak adott interjúban Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a magyar kormány válságkezelésének sikere abban rejlik, hogy tabudöntögető.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a múlt péntek reggeli rádióinterjújában elmondta, hogy a központilag árszabályozott termékek köre a jövőben kibővülhet, de erről nagy vita van a kormányon belül. Van esély arra, hogy megegyeznek erről a közeljövőben a kormányon belül?

Az árstopok rendszere működik, még ha támadják is a baloldalról. Ebből fakadóan

a szankciós infláció elleni küzdelemben várhatóan további termékeket sorolnak majd az árstop alá, ami jelentősen segíti az embereket a hétköznapokban.

A kormányfő szavai alapján arra számítok, hogy rövidesen bejelenthetik, mely termékek kapcsán terjesztik ki az árstopokat.

A szankciós infláció elleni küzdelemben várhatóan további termékeket sorolnak majd az árstop alá, ami jelentősen segíti az embereket a hétköznapokban Forrás: Olvasói fotó

Hogyan segítenek az árstopok és a bevezetett intézkedések az embereknek a mindennapokban?

A háború és a szankciók miatt szerte Európában az egekbe szöktek az árak, évtizedes inflációs rekordok dőlnek meg mindenhol. Értelemszerűen ebben a helyzetben a kormánynak be kell avatkoznia a piaci folyamatokba, és olyan eszközökhöz kell nyúlnia, amelyeket békeidőben egyébként nem alkalmazna. Ilyen az árstop politikája is, amelynek keretében számos termék árát rögzítették, így azok nem tudnak drágulni. Az üzemanyag kapcsán is hatalmas segítség az árstop, ugyanis míg Európa más részein jelentősen drága az üzemanyag, addig Magyarországon fixen 480 forint litere a lakosság számára.

Sokaknak segít, hogy hatósági áron tankolhatnak Forrás: AFP/Natalia Kolesnikova

Miért fontos, hogy a Fidesz-KDNP-kormány más európai országok kormányaihoz képest rengeteget segít a polgároknak a bevezetett intézkedésekkel?

A rezsicsökkentéssel és az árstopokkal példa nélküli módon segíti az embereket a kormány Magyarországon. Ez azért fontos, mert így az emberek sokkal könnyebben át tudják vészelni a mostani válságos időszakot. A közvélemény-kutatások alapján

az emberek díjazzák is ezeket az erőfeszítéseket: támogatják az árstopokat, a kormány támogatottsága nem csökkent a válság ellenére sem.

Miért hatékony a magyar kormány válságkezelése, miben rejlik a „titok"?

A magyar kormány válságkezelésének sikere abban rejlik, hogy tabudöntögető. Az extraprofitadót is elsőként vezette be, majd egyre több nyugati országban is elkezdték alkalmazni. A rezsicsökkentés kapcsán is hasonló a helyzet: korábban támadták Nyugatról is, most pedig egyre több állam él hasonló eszközökkel Európában.

A magyar kormány válságkezelésének sikere abban rejlik, hogy tabudöntögető Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Mindez azt jelzi, hogy

a magyar kormány hozzá mer nyúlni olyan eszközökhöz, amelyeket máshol korábban nem alkalmaztak, majd annak úttörő jellegéből fakadóan egyre többen átveszik, elsajátítják.

A dollárbaloldal folyamatosan támadja a kormány intézkedéseit. Miért teszik ezt, és mit remélnek ettől?

A balliberális oldalról kiderült, hogy külföldről finanszírozzák, így nem meglepő, hogy külföldi érdekeket szolgálnak a magyar nemzeti érdekek helyett. Ez látszik a szankciók kapcsán képviselt álláspontjuk esetében is, egyértelműen szankciópártiak, miközben a magyarok túlnyomó többsége ellenzi azt. Most sem támogatják az árstopokat, miközben ezek az intézkedések minden magyart segítenek párthovatartozástól függetlenül. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a baloldal támogatottsága tovább csökkent az április 3-i választás óta.

Alexander De Croo belga miniszterelnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Magdalena Andersson svéd miniszterelnök beszélget az Oroszország elleni szankciók hatodik csomagjáról tartott kétnapos rendkívüli EU-csúcstalálkozó második napi ülése előtt Brüsszelben, 2022. május 31-én Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Brüsszel szinte feláldozza Európa jövőjét, miközben Orbán Viktor a józan ész politikáját képviseli az Unión belül. Van arra reális esély, hogy a magyar modell – úgy mint más esetekben már volt erre példa – mintává válik az európai válságkezelésben?

Hasonló a helyzet a bevándorláshoz. 2015-ben Magyarország egyedül képviselte az illegális bevándorlást elutasító álláspontot Európában, majd idővel megbuktak a bevándorláspárti kormányok, és már a legliberálisabb Svédországban is bevándorlást kritizáló kormány lépett hivatalba. Hasonlóra számítok a mostani helyzetben is: a valóság és az emberek akarata utat tör magának, és egyre többen osztják majd Európában a magyar álláspontot.