Segítséget színlelve fosztott ki egy idős asszonyt egy férfi Budatétényen - Videó

Vásárolni vitte, majd meglopta idős áldozatát
A budapesti rendőrök pár óra alatt elfogták a feltételezett tettest.
Vágólapra másolva!
Egy férfi azzal szólított le egy 67 éves nőt Budatétényen, hogy elviszi autóval bevásárolni, majd hazafelé menet, amikor megállt, kikapta a nő kezéből a pénztárcát, és több, mint 100 ezret vett el belőle. Aztán egész egyszerűen elhajtott.
Vágólapra másolva!

A férfi szeptember 13-án délután a XXII. kerületi Bartók Béla úton közlekedett kocsival, amikor

felfigyelt egy buszmegállóban várakozó 67 éves nőre. A férfi megszólította az idős asszonyt, és felajánlotta neki, hogy 1.000 forintért elviszi autóval vásárolni.

Az asszony elfogadta az ajánlatot, beszállt a kocsiba, majd a férfi egy kerületi bevásárlóközpontba vitte.

A nő a postán 150.000 forintot vett fel a férfi szeme láttára,

majd ezután még együtt bementek a gyógyszertárba is. A bevásárlóközponttól autóval mentek tovább egy benzinkúthoz, később pedig még egy dohányboltnál is megálltak. Amikor továbbmentek, a nő megkérte a sofőrt, hogy álljon meg, mert kiszállna, ezért a férfi letért egy ipari terület előtti mellékútra.

Forrás: YouTube/PoliceHungary

A nőa pénztárcájából ekkor elővetett 2500 Ft-ot, és neki akarta adni a férfinak, aki viszont közölte, hogy kevés, majd

kikapta a nő kezéből a pénztárcát, kivett belőle 130.000 forintot, és felszólította az asszonyt, hogy szálljon ki.

A nő ellenkezni sem tudott a döbbenettől, kiszállt a kocsiból, a férfi pedig elhajtott a megszerzett pénzzel.

A férfi elfogása során a rendőrök

a pénzből még 95 ezret megtaláltak, amit visszaadtak az asszonynak,

így a kár nagy része megtérült.

Az ügyészség a 28 éves férfi ellen lopás miatt emelt vádat, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolta.