Fülöp Attila: Az állam nem vonul ki a szociális ellátásból

Miskolci Autista Alapítvány A Miskolci Autista Alapítványt 1992-ben a Miskolcon és környékén élő autizmussal élő fiatalok szülei hozták létre, hogy egy specifikus otthon létrehozásával a hiányos szociális ellátórendszerben addig csak sodródó autizmussal é
A Miskolci Autista Alapítványt 1992-ben a Miskolcon és környékén élő autizmussal élő fiatalok szülei hozták létre, hogy egy specifikus otthon létrehozásával a hiányos szociális ellátórendszerben addig csak sodródó autizmussal élő és értelmi fogyatékos fiatalok számára elhelyezést, teljes körű ellátást, szolgáltatást; képzési és foglalkoztatási lehetőséget nyújtsanak.
Vágólapra másolva!
Hamis az az állítás, hogy az állam kivonul a szociális ágazatból, hiszen a kormányzat ma négyszer annyit költ szociális ellátásra és gyermekvédelemre, mint 2010-ben - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyaron, hétfőn.
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila, a fehérgyarmati Városi Szociális Központnak, a szociális munka napja alkalmából szervezett Assisi-díjakat átadó ünnepségen hangsúlyozta: amíg 2010-ben 325 milliárd forintot költött szociális kiadásokra az állam,

addig az idén már 1140 milliárd forintot, a jövő évi költségvetésből pedig 1300 milliárd forint jut a területnek.

Hozzátette: akkor lehet hatékonyan végezni ezt a munkát, ha az állammal összefognak az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek is.

Az államtitkár a továbbiakban köszönetet mondott a területen dolgozóknak. Ugyanis - mint mondta - a szociális munkások azért dolgoznak, hogy a helyi kisebb és nagyobb közösségek tagjai biztonságban érezzék a közösséget és önmagukat.

Előbb-utóbb minden ember szembesül azzal, hogy gondoskodnia kell valakiről; ez a mai nap fontos üzenete - mondta Fülöp Attila, hozzátéve, hogy éppen öt éve született törvény arról, hogy november 12. a szociális munka napja, egyben munkaszüneti nap a területen dolgozók számára.