Kevésen múlt a 10 éves kisfiú élete, ezt a szabályt valószínűleg ő sem ismerte

Koronavírus, vírus, Budapest, maszk, arcmaszk, védőmaszk, közlekedés, kerékpár, bicikli, zebra, gyalogátkelő
Vágólapra másolva!
Győrzámolyon egy 10 éves fiú biciklizve haladt át a zebrán a feltorlódott autók között, ahol az egyik sofőr elütötte. A KRESZ szerint a zebrán tolni kell a biciklit. Az Origónak Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakértő elmondta, hogy miért nem lehet biciklizni a járdán, valamint a rollerek problémájára is kitért.
Vágólapra másolva!

Hétfőn reggel egy 47 éves győri nő Győrzámolyon haladt a kocsijával a Rákóczi úton. A feltorlódott kocsisorban haladva

az egyik zebránál figyelmetlen volt, későn vette észre a zebrán átbicikliző 10 éves fiút és elütötte.

A balesetben a fiú megsérült, a mentők kórházba vitték. Az eset körülményeit a rendőrök vizsgálják.

Forrás: Police.hu

Csak egy mód van

Többek között a fővárosban is megfigyelhető, hogy sok biciklis átteker a zebrán. Erre azonban Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakértő szerint nem ad lehetőséget a KRESZ, vagyis

biciklivel csak egy módon lehet átmenni a zebrán, tolva.

„Meg kell állni, és át kell tolni a biciklit a zebrán, gyalogosként kell használni" – mondja.
Ennek két oka lehet, az első, hogy az autósnak is fel kell mérnie azt a sebességet, amivel átmegyünk a zebrán, hogy biztonságosan meg tudjon állni.

Például, ha egy biciklis az úton halad a forgalommal, majd hirtelen ráfordul a zebrára, akkor az autósnak nem lesz ideje megállni.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A másik oka az, hogy a gyalogosokat sem zavarhatja a zebrán a biciklis, mert a legrövidebb úton, a leggyorsabban kell átmenniük rajta.

– magyarázza a szakértő.

A rollerek esetében egyelőre nehezebb a helyzet

Lovas Károly az Origónak elmondta, hogy a rollerek használatára egyelőre nincs jogszabály, tehát egyelőre nem is közlekedési eszköz, hanem egy játék.

– mondja a szakértő, majd hozzáteszi, hogy már van jogszabályi tervezet, ami szerint két részre fogják bontani az elektromos rollereket, teljesítmény szerint. A kisebbeket a biciklihez, a nagyobbakat pedig a segédmotorokhoz sorolják.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Jelenleg nagy veszélyt jelentenek a közlekedésben, mert

nagyon gyorsan lehet velük hajtani, nem kell hozzá jogosítvány, nincs rajtuk rendszám és biztosítást sem kötnek rá, ami egy balesetnél nagy problémát jelenthet.

A tervezet alapján az elektromos rollereket is tolni kell majd a zebrán.