Pénteken már havas eső is lehet!

ősz, eső, esernyő, időjárás, hideg, város, járókelők, kabát, Széll Kálmán tér
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Kedd
Erősen felhős, vagy borult, párás, foltokban ködös időre számíthatunk. A reggeli óráktól délnyugat felől elszórtan alakul ki eső, szitálás. A délnyugati szél megélénkülhet. 5 és 15 fok között alakul a hőmérséklet - a melegebb a derűsebb Tiszántúlon lehet.

Szerda
Borult, szürke idő lesz. Eleinte elszórtan lehet szitálás, ködszitálás, majd délen többfelé, máshol szórványosan várható eső. Az északkeleti szél megélénkül. 12 fok körüli értékeket mérhetünk.

Csütörtök
Északkelet felől átmenetileg csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a déli és a nyugati tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. Főleg a nap első felében fordul elő még kisebb eső, szitálás. 5 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet, megkezdődik a lehűlés.

Péntek
Borult idő lesz többfelé csapadékkal, mely az eső mellett a hegyekben és északkeleten már havas eső is lehet. Az északkeleti szél ismét megélénkül. 3-10 fok valószínű.

Szombat
Marad a borongós, párás idő, de átmenetileg kevesebb helyen fordul elő csapadék. Megerősödik az északkeleti szél. 7 fok körül alakul a maximum.