Többször is ingyen akart enni egy pécsi férfi

Vágólapra másolva!
Egy pécsi férfi összesen három drága étteremben akart ingyen evett Szekszárdon. Az sem tartotta vissza, hogy a rendőrök mindegyik eset után elfogták.
Vágólapra másolva!

Az egyik szekszárdi étteremből tettek bejelentést a rendőrségre a napokban, mert az egyik vendégük fizetés nélkül akart elmenni onnan. A rendőrök a helyszínen igazoltatták a 43 éves pécsi férfit,

aki 15 ezer forint értékben evett és ivott.

Kiderült, hogy ugyanezért már adtak ki ellene körözést.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

November 16-án, nem sokkal dél előtt egy másik szekszárdi étteremből hívták a rendőröket, hogy az egyik vendég nem akar fizetni. Megint a 43 éves pécsi férfi volt az. A rendőrök üzletszerűen elkövetett csalás miatt kihallgatták, majd elengedték.

Alig több, mint egy órával később egy harmadik étteremből tettek bejelentést, hogy a férfi fizetés nélkül akart távozni.

A rendőrök megint kihallgatták, de nem mondott semmit.