Guruló dollárok: elképesztő új információk kerültek elő a baloldal tiltott amerikai támogatásáról

Vágólapra másolva!
Kocsis Máté csütörtökön Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban kiderült, minden eddig gondoltnál súlyosabb a guruló dollárok ügye. A modern magyar történelem legnagyobb, az ország szuverenitását és a magyar választók jogait mélyen sértő politikai botrányáról van szó. Mint ismert, a baloldal a 2022-es választási kampányra az Egyesült Államokból milliárdos illegális támogatást kapott. A dollárbaloldal ennek köszönhetően tudott 100 millió forintos megbízást kötni például Bajnai Gordon cégével, amely ezt követően SMS-ekkel árasztotta el és próbálta meg befolyásolni a választókat. Mutatjuk a megdöbbentő új részleteket a guruló dollárok ügyében.
Vágólapra másolva!

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté egy Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a helyzet még annál is súlyosabb a guruló dollárok körül, mint amire előzetesen gondolni lehetett. Minderről azt követően tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a magyar titkosszolgálatok vezetői megtették első jelentésüket az üggyel kapcsolatban.

Ugyan a dokumentumot 2051-ig titkosították, de a bizottság csütörtöki ülésén

kezdeményezték a titkosítás feloldását, mivel az ország szuverenitását súlyosan sértő cselekményekről és tranzakciókról van szó, melyekről joga van tudni a teljes magyar nyilvánosságnak.

Kocsis Máté szerint az elemző-értékelő munka segít majd tisztán látni a rendszerváltozás óta eltelt három évtized legsúlyosabb botrányát és megismerni annak személyi és szervezeti összefonódásait.

Mindezzel kapcsolatban a Miniszterelnöki Kabinetiroda azt közölte az Indexszel:

Márki-Zay Péter és Bajnai Gordon is a guruló dollárok nagy nyertesei

A baloldal legsúlyosabb politikai botrányára úgy derült fény, hogy Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök-jelöltje véletlenül elszólta magát, és gyakorlatilag beismerte, hogy több százmilliós támogatást kaptak az Egyesült Államokból, mint később kiderült, a valódi összeg a kétmilliárd forintot is meghaladhatta.

Az összeg egy amerikai szervezettől, az Action for Democracytól érkezett, amely meglehetősen érdekes háttérrel rendelkezik. A választások előtt jött létre, vagyis

egyetlen célja az volt, hogy ezen keresztül befolyásolják a törvényes magyar választásokat.

Az eset azért is megdöbbentő, mert ilyen mértékű külföldi beavatkozásra a rendszerváltás óta nem volt példa.

Márki-Zay Péter mozgalmához is bőven jutott az összegből, azonban nem ő volt az egyetlen kedvezményezett, hanem hatalmas összegeket kapott a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat is. Ez a cég onnan lehet ismerős, hogy ők voltak, akik illegálisan, lopott adatokkal akarták befolyásolni a magyar választópolgárokat.

Márki-Zay Péter a hatalomvágyért hajlandó eladni az országot külföldi hatalmaknak Fotó: Polyák Attila - Origo

A Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által irányított cég nagyjából 100 millió forintot kapott a guruló dollárokból. Ezért cserébe egymillió ember adatait szerezték meg illegálisan, majd SMS-ekkel kezdték el őket elárasztani annak érdekében, hogy a baloldalra szavazzanak, vagy éppen azért, hogy ne menjenek el a Fidesz-KDNP mellett letenni a voksukat.

A DatAdat viszont nemcsak a választásokat akarta döntően befolyásolni, hanem az előválasztást is, ahol történetesen Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert támogatva léptek fel. A 100 millió forintos fizetségért ugyanis keretszerződést kötöttek Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalmával és kommunikációs tanácsadás mellett részt vettek adatbázis-építésben, illetve közösségi média alapú kampányszervezésben is.

Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője az Origónak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy ugyan a magyarok nem engedték, hogy külföldről megbuktassák a nemzeti kormányt, mégis rendkívül súlyos a mostani eset. A szakértő szerint kiderült, hogy az amerikai demokrata körök semmibe veszik Magyarország szuverenitását, és már-már korlátokat nem ismerve a magyarok helyett akarják eldönteni, hogy ki kerüljön kormányra Magyarországon. Az eset rávilágít arra is, hogy a magyar baloldal a hatalom megszerzése érdekében néhány milliárd forintért cserébe bármikor hajlandó feladni Magyarország önállóságát.

Bajnai Gordon és Korányi Dávid régóta állnak szoros kapcsolatban Forrás: MTI/Beliczay László

Korányi Dávid ebben az ügyben is rendkívül fontos figura, hiszen éppen ő irányította az Action for Democracyt, vagyis azt a szervezetet, amely a pénzek leosztásáért, a baloldalhoz történő eljutásért volt felelős. A nyomokat viszont a lebukás után hamar elkezdték eltüntetni, ami valójában csak még több bizonyítékot szolgáltat az ügyben.

Gyurcsány-fiókából lett Soros-helytartó irányította a guruló dollárok elosztását

Korányi Dávid sokak számára Karácsony Gergely tanácsadójaként vált ismerté azonban már korábban is ezer szálon volt köthető a baloldalhoz. Nemrég például az derült ki, hogy egy időben dolgozott a hírhedt amerikai baloldali Johns Hopkins Egyetem washingtoni Nemzetközi Tanulmányok Intézetében többek között Bajnai Gordon egykori miniszterelnökkel.

Karrierje viszont már sokkal korábban, 1999-ben kezdődött, akkoriban a GKI gazdaságkutató elemzőjeként dolgozott. Az éles váltás 2002 és 2004 között történt, ekkor kapcsolódott be ugyanis a baloldali politikába: az MSZP frakciója mellett gazdasági, külügyi és európai integrációs területen dolgozott. A pályafutása gyorsan ívelt felfelé, 2007-től már munkacsoportot vezetett a párton belül, platformot alapított, aminek az elnökségi tagjai is lett.

Korányi Dávid és Karácsony Gergely Forrás: facebook / Karácsony Gergely

Korányi nem sokkal később pedig Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadója, majd kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkára lett. Jól példázza kettőjük szoros kapcsolatát, hogy 2009-ben a rendkívül előkelő 16. helyen szerepelt a szocialisták listáján.

Korányi viszont nemcsak a baloldalhoz kötődik szorosan, hanem Soros Györgyhöz is, de még inkább a Soros-pénzekhez. Feltűnő, hogy amint munkahelyet vált, oda özönleni kezd az amerikai spekuláns pénze. Míg például Karácsony Gergely tanácsadójaként dolgozott, Budapest egymillió eurót kapott a koronavírus-járvány alatt.

A tanácsadói állása viszont csak névlegesen volt az, valójában tartótisztként rendelték a gyakran nagyokat hibázó, folyamatosan kínos helyzetekbe keveredő polgármester mellé. Mindezt bizonyítja az is, hogy hiába a főváros kapta a pénzt, arról, hogy azt mire költik, teljes mértékben ő maga döntött, ráadásul ezzel még büszkélkedett is.

Szórólapokra, plakátokra és hirdetésekre is jutott a guruló dollárokból

Október közepén már rengeteg bizonyíték volt arra, hogy az Amerikában létrehozott Action for Democracy nevű szervezeten keresztül Márki-Zay Péter mozgalmának juttatott 1,8 milliárd forintot a baloldal a kampányra költötte el, annak ellenére is, hogy mindez súlyosan sérti a magyar törvényeket, hiszen a pártok külföldi finanszírozása nem megengedett. Az meg egyenesen példátlan, hogy egy párt majdnem teljes kampányát külföldi pénzekből finanszírozzák, hiszen ez egyben azt is jelenti, hogy az adott párt ennek a külföldi támogatónak az érdekeit fogja szolgálni.

Azonban nemcsak saját kampányát igazgatta Márki-Zay az óriási összegekből, hiszen a guruló dollárok minden bizonnyal bekerültek az összbaloldali kampányba is. Ezt misem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kampányanyagokon – óriásplakátokon, szórólapokon, digitális megjelenéseken, fórummeghívókon – az összes párt mellett Márki-Zay szervezetét is feltüntették.

Jámbor András választási plakátján is feltűnik Márki-Zay mozgalma Forrás: jozsefvaros.hu

Nemcsak Magyarországon kampányolt a baloldal amerikai pénzből, hanem külföldön is. A londoni King's Cross állomáson és a Borough High Streeten is megjelentek óriásplakátok, amelyeken Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet népszerűsítették.

Rotyis Bálint szerint Márki-Zay Péter és köre már-már büszkén vállalja, hogy engedtek a külföldi befolyásnak és minden dollárt szívesen elköltenek. Hozzátette, hogy ennek a körnek nem okoz erkölcsi, illetve morális problémát az, ha valaki másnak, akár egy külföldi érdekcsoportnak a pénzét el lehet fogadni és el lehet költeni.

Úgy tűnik viszont, hogy Márki-Zay Péterhez az elképesztően nagy választási bukás ellenére még mindig érkeznek amerikai pénzek. Ugyanis gyanús, hogy Gyurcsány Ferenc bukott jelöltje továbbra is rengeteg pénzt költ el a közösségi médiában hirdetésekre. Nagyon aktív például a Márki-Zay által elindított frisshírek.hu oldal, amely magát független-objektívnek vallja, de mint tudjuk, a baloldalon ezt a jelzőt használják a Soros-féle propagandalapok.

Még nyilvánvalóbbá válik minden, ha összehasonlítjuk a frisshírek.hu-t, a Gyurcsány-párthoz köthető ezalényeg.hu modelljével, hiszen szembetűnő hasonlóságok láthatóak.

Ez egyáltalán nem meglepő annak a fényében, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon Gyurcsányék internetes kampányát Bajnai Gordon datadatos csapata segítette. Ennek fényében még erősebb a gyanú, hogy Márki-Zay továbbra is kapja a guruló dollárokat azért, hogy felépíthessen egy baloldali, kormányellenes médiabirodalmat.