Elfogták a rettegett, fiatalokból álló kistarcsai bandát

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogták egy fiatalokból álló bűnbandát. A gyanú szerint kocsikat törtek fel, építkezések másztak be és vitték, amit csak bírtak.
Vágólapra másolva!

Az első bejelentés szeptemberben érkezett, amikor egy Kistarcsán leparkolt kisbuszt törtek fel.

Három országúti versenybiciklit, akkumulátorokat, ruháknak sportfelszereléseket, és kélt labdát rúgtak el. A kár a 1,5 millió forintot is meghaladta.

Ezután sorra érkeztek a kocsi feltörésekről és lopásról a bejelentések a környező településekről.

Forrás: Police.hu

Volt ahonnan egy bicskát vittek el, és volt ahol egy nyitott autóval, egész egyszerűen elhajtottak.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint az elfogásáig 11 bűncselekményt követtek el a fiatalok.

A sorozatos lopásokkal egy 14, egy 15, egy 17 és egy 18 éves fiút gyanúsítanak. A zsákmányt egyenlő arányban, testvériesen osztották el egymás között.

Forrás: Police.hu

A lopott holmik egy részét megtalálták náluk, azokat lefoglalták. A fiatalok kihallgatásukon a lopásokat szinte kivétel nélkül és egybehangzóan beismerték.