„Olyan férfiak mindig lesznek. Akik úgy érzik, egy lány szépsége nekik szól”

Vágólapra másolva!
Vannak olyanok, akik a 18. születésnapjukon válnak felnőtté. A kevésbé szerencsések negyedóra alatt, egy fiúval verekedve a tóparton. Regény a megtámadott és magukra maradt lányokról Kilián Sanna tollából.
Vágólapra másolva!

2022. november 25-e A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. A témához szorosan kapcsolódik Kilián Sanna: Egy képen sem voltál rajta című most megjelenő regénye. A könyv története egyaránt érinti a nőket, a férfiakat és a családokat: mit okoz egy 14 éves lányban, ha erőszakkal veszik el a szüzességét?

Hol találkozik a felnőttek és a gyerekek világa? Jelen esetben egy nemi erőszaknál - negyedóra és felnőttél, visszavonhatatlanul. Mert amit azon az éjszakán a tóparton Laura átélt, beépült az agyába, és kisiklatott minden mást. Bujkált minden és mindenki elől, míg a vele egyidős lányok szórakozni jártak és incselkedtek a fiúkkal. Kerülte a szülei kérdéseit, amik túlságosan is hamar elmaradtak, és mindennél jobban kerülte a férfiak tekintetét. Olyan tíz évet mutat be a regény, amikor ennek a fiatal lánynak nem voltak tervei, egyetlen egy sem azon kívül, hogy túlélje az aznapot.

Forrás: Origo

Könyv a szülői szeretet elmúlásáról

Szól a könyv Laura szüleiről is, akik valahogy már nem emlékeznek az édes kislányra, aki Laura volt kétéves korában. Mert, pont mint egy szerelem, úgy a szülői szeretet is elmúlhat. Nem maradt más a szívükben, csak neheztelés – mert Laura olyan más lett. Laura környezetében egyetlen ember sem akadt, aki valóban ki akarta volna deríteni, mi történt a lánnyal a nyáron, ami után egy egészen más emberré vált. Magára maradt, a rokonok, barátok, tanárok – valamennyien félrenéztek, és azzal intézték el a lány viselkedését, hogy tinédzser.

Bemutatja a két mindent meghatározó férfit - az elsőt, akit nem érdekelt, hogy Laura nemet mond; majd tíz évvel később a másodikat, akit meg egyszerűen nem lehetett nem szeretni. De vajon olyan az igazi szerelem, szeretet, amilyennek a filmekben látjuk? Egészséges, fiatal emberek, előttük hatalmas jövővel? Vagy van másféle is? Igazi, mély és odaadó - két egészen eltérő korú ember közt? Az olyan emberek, mint Laura, másképpen szeretnek - nehezebben találnak valakit, akiben bízhatnak, de ha egyszer, sok-sok idő után megszeretik őt, akkor mélyen, örökké.

Kilián Sanna regényének könyvbemutatója 2022. december 8-án este 7 órától lesz az Európa Bisztróban Forrás: BrigiPix/Brigipix

Könyv egy lány három életéről

Ez a lélektani utazás nem azt mutatja be, hogy mi történt Laurával, hanem azt, hogy benne mi minden történt annak a bizonyos negyedórának a következtében. Egy lány három élete: akár ezt a címet is kaphatta volna a regény. A kislány Laura, akinek felhőtlen volt a gyerekkora – a tinilány élete a támadás után – végül a két boldog év, amit a szerelmével töltött. A történet ezt a három idősíkot dolgozza fel.

Az ismerősöd ismerőse nem az ismerősöd” – Laura történetének ez az egyik fő tanulsága. Hiszen egy haver haverjában a fiatal lányok megbíznak – nagyon is gyakori út ez a bizalomtól a teljes bizalmatlanságig.

Kilián Sanna regényének könyvbemutatója 2022. december 8-án este 7 órától lesz az Európa Bisztróban (1055 Budapest, Szent István krt. 7.). A regény elérhető lesz könyvesboltokban és webáruházakban. Kérem, hogy amennyiben lehetséges, adjanak hírt az új kötet megjelenéséről.