A baloldali holdudvar szellemi hanyatlásának az egyik legjobb példája a kampánypénz-ügy, mert világosan megmutatja, hogy még jelentős külső támogatással sem tudnak fegyelmezetten végrehajtani célorientált stratégiákat – mondta el az Origónak adott interjúban Talabér Krisztián. A Nézőpont Intézet politológusa szerint amennyiben a baloldal nem menekülne a kínos kérdések megválaszolása elől, nemcsak arra a kérdésre kellene válaszolniuk, hogy milyen politikai képviseletet ígértek a guruló dollárokért cserébe, hanem hogy egyáltalán kinek. Hozzátette: a dollármilliók jelentettek elsőrendű motivációt a szankciópárti álláspont képviseletében.

Leleplező videót tett közzé a Facebookon Rákay Philip, amelyben egyértelműen bizonyítja, hogy a dollárbaloldalhoz nem amerikai magyar kisadományozóktól érkezett hárommilliárd forint, hanem az összeg összesen 11 forrásból érkezett. Van esély arra, hogy kiderüljön, ki az a 11 adományozó?

Mivel a baloldalt támogató Action for Democracy abban is valótlant állított, hogy az adományok átláthatósága érdekében útlevélszámot kértek, vélhetően a teljes adományozói adatbázisukat átszövi a visszakövethetetlenség, ami bizonyára célja is volt az amerikai gyűjtőoldalnak. A pénzek összekalapozása alapvetően több profizmusra utal, mint az, ahogyan ezeket a pénzeket felhasználták, és az ehhez köthető szenzitív információkat kezelték.

A baloldali holdudvar szellemi hanyatlásának az egyik legjobb példája ez az ügy: világosan megmutatja, hogy még jelentős külső támogatással sem tudnak fegyelmezetten végrehajtani célorientált stratégiákat.

A baloldal egyre jobban belebonyolódik a saját hazugságaiba, és ezáltal még hiteltelenebbé válnak. Miért nem képesek bevallani az igazat?

Tiltott párt- vagy kampányfinanszírozást elfogadni komoly büntetőjogi következménnyel járhat, így egyfelől a teljes tagadásba menekülésük a jogi következmények előli menekülés is, másfelől politikai szempontból azért fontos kerülniük a témát, mert az ilyen támogatások sosem ingyen vannak, ugyanis cserébe a donor mindig politikai hasznot remél. Amennyiben a baloldal nem menekülne a kínos kérdések megválaszolása elől, nemcsak arra a kérdésre kellene válaszolniuk, hogy milyen politikai képviseletet ígértek a guruló dollárokért cserébe, hanem hogy egyáltalán kinek.

A baloldal elmúlt féléves kommunikációjából az derül ki, hogy erősen szankciópártiak, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a szankciók nemcsak Magyarország, de Európa gazdaságát is szétverik.

Személyes véleményem szerint a dollármilliók jelentettek elsőrendű motivációt a szankciópárti álláspont képviseletében.

Márki-Zay Péter már többször elszólta magát, és leleplezte a baloldal hazugságait. Ez szándékos, vagy egész egyszerűen nem gondol bele abba, amit beszél?

Erre kétféle válasz is lehetséges, függően attól, hogy Márki-Zay Pétert mennyire gondoljuk kompetens politikai szereplőnek. Ha annak gondoljuk, akkor egyfelől bosszúkísérlet is lehet a baloldal ellen, amiért a kampány alatt és a választási kudarc után korábbi szövetségesei egy pillanat alatt cserben hagyták őt. Amennyiben nem gondoljuk Márki-Zay Pétert kompetens politikai szereplőnek, akkor egyszerűen az is elképzelhető, hogy ugyanazt az átgondolatlan és csapongó politikai kommunikációt folytatja, amely a kormánypártokat tavasszal ismételten hozzásegítette a kétharmados győzelemhez. Én az utóbbit gondolnám valószínűbbnek, mivel

Márki-Zay Péter országos megjelenése óta egyszer sem bizonyította rátermettségét a politikára.

Az a körülmény, hogy az Action for Democracy kapcsolatba hozható az amerikai titkosszolgálat egyik fiókszervezetével, még nyilvánvalóbbá teszi, hogy az adományozás valódi célja a hazai belügyekben való külföldi befolyásszerzés. Miért volt ez célja az amerikaiaknak?

Az amerikai finanszírozás szándéka kevésbé egyértelmű, mint a balliberális oldal indítékai. Két dolog biztosan állítható: a baloldal képtelen volt végrehajtani a tervet, dollármilliók segítségével sem tudták megragadni a kormányrudat; illetve az, hogy a hazai baloldal számára olyan, mint a „nemzeti érdek" nem mond semmit. Már-már közhellyé válik, de az ilyen esetekben tényleg megkérdőjelezhetetlen az igazságtartalma annak a kijelentésnek, hogy

a hazai baloldal nem Magyarországot képviseli külföldön, hanem a külföldi érdekeket Magyarországon.

Milyen jövő várhat a dollárbaloldalra?

A dollárbaloldal már tizenkét éve nem talál magára: vidéki szervezeti hálózata elkorhadt, a népszerűtlenségük a rekrutációnak sem kedvez, az előválasztásnak nevezett belső kiválasztási mechanizmusuk, illetve az ehhez hasonló szisztémák pedig csak a kontraszelekciót erősítik. További nehezítő tényező, hogy az Orbán-centrikus világképük – vagyis, hogy mindent abból vezetnek le, hogy mit gondol Orbán Viktor, majd ennek az ellenkezőjét kommunikálják – pedig nem illeszkedik a magyar választói lélektanhoz, így szavazótábor növelésére alkalmatlan üzenetek megfogalmazására van csak kapacitásuk. Úgy vélem, hogy a dollárbaloldal tartósan beragadt a népszerűtlen kategóriába, mellesleg a Nézőpont Intézet pártpreferencia-kutatásai már több mint fél éve jelzik az ellenzékváltó hangulatot. Ennek elsődleges jele, hogy 15-20 százaléknyi olyan választót látunk, akikről bár kormányellenességük kiderül, de a mostani ellenzéki politikai palettáról már nem tudnak választani.