Szegedi férfi irányította a migránsokat rejtegető, és szállító óriási bűnbandát

Vágólapra másolva!
Egy 30 éves szegedi férfi irányított egy komplett embercsempész bandát. A banda embereinek jelentős része a vezér rokona volt. Többek között az apja, az élettársa, és a testvérei is részt vett a migránsok szállításában, rejtegetésében, és élelmezésében is. Az egyik bandatagot, a sofőrt a bíróság már el is ítélte: 7 év fegyházbüntetés kapott.
Vágólapra másolva!

A családtagok már jó ideje azzal foglalkoztak, hogy migránsokat csempésztek át az országon.

Két autóval csempészték a migránsokat, az egyikbe ültették be őket, és előttük egy másik haladtak, amelyből a rendőröket figyelték.

A szállításokhoz használt kocsikat általában bérelték, és a migránsokat a megfelelő szállítási időpontig bújtatták.

Forrás: Police.hu

A családban mindenkinek megvolt a maga szerepe. A banda vezetője szervezett és tartotta a kapcsolatot a külföldiekkel. Az apja az autók beszerzésében és a migránsok élelmezésében segédkezett, előbbi élettársa a szállításokat és az autók elrejtését intézte. Negyedik társuk feladata a migránsok rejtegetése volt. A banda vezetőjének öccse segített apjának az élelem beszerzésében, és társával együtt ő volt az, aki a migránsokat a határhoz szállította.

Forrás: Police.hu

Amikor tavasszal, az M5-ös autópályán Inárcsnál elfogták a rendőrök a nyolc migránst szállító autó sofőrjét, a bandavezér egyből riadót fújt, és értesítette a tagokat, hogy tüntessenek el minden olyan bizonyítékot, mely azt támaszthatja alá, hogy ők segítették a sofőrt.

Nyáron pedig – szintén az M5-ös autópályán történt, de ezúttal Bács-Kiskun megyében – a főszervező öccsét és társát fogták el a rendőrök. Ők azóta is letartóztatásban vannak.

A szegedi nyomozói minden olyan bizonyítékot beszereztek, mely alátámasztja a 30 éves bandavezér, és az általa irányított szervezet bűnösségét. Ezután szervezték meg rajtaütésüket.

Forrás: Police.hu

Az akcióban több bevetési egysége is részt vett.

A lakásokban kutatást tartottak, ahol az embercsempészésekkel kapcsolatos iratokat, valamint az ott talált kábítószert is lefoglalták. A főszervezőt, élettársát, az apját, valamint negyedik bűntársukat is előállították.