Vágólapra másolva!
Élete végéig börtönbe kerülhet az a 44 éves férfi, aki egy kőbányai lakásban vitába keveredett élettársa nyugdíjas korú főbérlőjével, és úgy megverte, hogy mire a rendőrök a helyszínre értek, az áldozat meghalt.
Vágólapra másolva!

A nő 2020 májusától albérletben lakott a 77 éves férfi kőbányai lakásában, ahol barátja is többször járt, ezért ismerte az idős embert.

A nő és főbérlője között rendszeresek voltak a viták, amiről barátja is tudott, így haragudott a nyugdíjas férfira.

A férfi 2020. június 28-án reggel barátnője albérletéhez ment, ahol az idős férfit egyedül talála. A lakásban a két férfi beszélgetni kezdett, közben a fiatal férfi iszogatott, ami miatt felerősödtek az indulatai. Ez egészen addig fajult, hogy összevesztek,

a fiatal rátámadt az idős férfira, ököllel, fahasábbal, illetve egyéb kemény tárgyakkal ütötte-verte. Néhány óra múlva ideiglenesen abbahagyta a verést, és elvette az idős férfi bankkártyáját.

Forrás: Ügyészség

A dohánybolti eladó gyanúsnak tűnt a véres ruhájú, zavartan viselkedő férfi, és azt mondta, nem fizethet kártyával.

Ezért a férfi egy automatánál próbált pénzt felvenni a kártyáról, azonban az automata a korábban letiltott kártyát bevonta.

Ezután a férfi visszamet a lakásba, ahol tovább verte a nyugdíjast.

Az egyik lakó fültanúja volt a történteknek, és értesítette a gondnokot, aki a nyitott ajtón benézve látta, amint a férfi üti-veri az idős, földön fekvő férfit.

A gondnok azonnal hívta a rendőröket, akik a heyszínen elfogták a támadót. Az idős férfi addigra meghalt.

A támadót, akár életfogytiglanra is ítélhetik.