A 21 tagú konzultatív testület december 13-án ülésezik először. A résztvevők a meghívóval együtt a napirendet és az ügyrendi javaslatot is megkapják, amit előzetesen véleményezhetnek. A hatóság elnöke a törvényi keretek betartása mellett konstruktív, értékteremtő együttműködésre számít - áll az Integritás Hatóság közleményében.

Az Integritás Hatóság a mai napon létrehozta a Korrupcióellenes Munkacsoportot, amely december 13-án tartja alakuló ülését. A hatóság mellett konzultatív szerepet betöltő testület 21 tagú, ebből a törvényb értelmében tíz tagot az állami szervek delegáltak, tízet pedig pályázati úton választottak ki a nem-kormányzati szereplők közül.

A nyílt pályázatra összesen 24-en jelentkeztek, 6 civil szervezet és 18 magánszemély. A pályázati kiírás értelmében a részvétel feltétele volt az alábbiak közül egy vagy több területen szerzett tapasztalat: korrupció megelőzése és korrupció elleni küzdelem, átláthatóság, közbeszerzési eljárások, a munkacsoport feladataihoz kapcsolódó emberi jogok védelme, valamint bűnüldözés. A pályázók közül az összes civil szervezet megfelelt a feltételeknek, így a munkacsoport nem-kormányzati összetétele az alábbiak szerint alakul:

A Korrupcióellenes Munkacsoport nem-kormányzati tagjai:

  • Dr. Bokody Tamás Richárd (atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.)
  • Essősy Zsombor (Magyar Közgazdasági Társaság)
  • Dr. Fázsi László
  • Dr. Fonyódi Krisztián
  • Dr. Gyulai-Schmidt Andrea (Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége)
  • Dr. Ligeti Miklós Zoltán (Transparency International Magyaroszág)
  • Reszkető Petra (Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet)
  • Sándor Tamás
  • Dr. Várady Szilvia
  • Dr. Vincze Orsolya Júlia (K-Monitor Közhasznú Egyesület).

A konzultatív testületet az Integritás Hatóság elnöke vezeti. Biró Ferenc elmondta:
Örülök, hogy sokan pályáztak, köztük számos, az évek során komoly teljesítményt felmutató szakmai és civil szervezet. A kijelölt állami szervek már korábban megnevezték delegáltjaikat, így semmi akadálya annak, hogy december 13-án a munkacsoport elkezdhesse működését. A tagok hamarosan megkapják az alakuló ülés napirendjét és a működésre tett ügyrendi javaslatot, amit természetesen véleményezhetnek. Bízom benne, hogy a munkacsoport valamennyi résztvevője a törvényi keretek betartása mellett támogatja az Integritás Hatóság munkáját és a tiszta, korrupció elleni harcot."

Integritás Hatóság

Az autonóm államigazgatási szervként működő Integritás Hatóság feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása. Elemző és javaslattevő feladatai mellett az Integritás Hatóság hatósági ellenőrzést és vizsgálati eljárást is folytat, illetve kezdeményezheti más szerv eljárását.