Egy salgótarjáni férfi az egyik helyi iskolánál hajtott a teherautójával, amikor későn vett észre két fiút, akik ugyan szabályosan mentek át a zebrán, de emiatt hirtelen kellett fékeznie. Ezek után kiabált a gyerekekkel, valamint azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket.

A férfi tavaly augusztusban autózott Salgótarján belvárosában, amikor az egyik középiskola előtti zebránál két fiú át akart menni az út túloldalára. Az egyik autós megállt, hogy átengedje a gyerekeket, így a fiúk elindultak. A másik irányból érkező férfi későn vette észre őket, hirtelen kellett fékeznie, hogy meg tudjon állni, majd dudált nekik. A két fiú erre kérdő kézmozdulattal válaszolt, mire a férfi mellettük haladva, az ablakot lehúzva szidta őket.

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

A fiúk nem foglalkoztak vele, ezért a férfi még dühösebb lett. Kiszállt a kocsijából, kiabálva odament a fiúkhoz, majd az egyiket a ruhájánál fogva megrángatta.

Közben azt ordította, hogy „felakasztalak benneteket és megöllek titeket, ha még egyszer ilyet csináltok!".

Ezek után otthagyta a gyerekeket és továbbhajtott.

Az ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje a férfit pénzbüntetésre.