Egy férfi átment a Blaha Lujza tér közelében lévő zebrán annak ellenére, hogy a jelzőlámpa pirost mutatott neki. Egy a megengedettnél jóval gyorsabban haladó motoros éppen a járdához ért és elütötte. Mindkét férfi megsérült, de a motoros egy évvel a baleset után belehalt a sérüléseibe. A balesetről felvétel is készült.

2019. június 25-én éjjel egy részeg férfi a Blaha Lujza téri villamosmegállónál lévő zebrán szeretett volna átmenni. Az úttestre lépett megállás és körülnézés nélkül, pedig neki piros volt. A József Körúton, a Rákóczi tér felől érkezett egy motoros, aki a megengedett 50 km/h helyett majdnem 100 km/óra sebességgel ért a járdához.
A motoros észrevette a gyalogost, de olyan gyorsan hajtott, hogy nem tudta elkerülni az ütközést. A balesetet megelőző pillanatokat egy térfigyelő kamera rögzítette:

A balesetben a gyalogos súlyos, több hónap alatt gyógyuló sérülést szerzett, amely részben maradandó fogyatékosságot okozott neki.

A motorosnak is súlyos sérülései lettek, és hiába kezelték folyamatosan kórházban, több mint 1 évvel a baleset után meghalt.

A baleset okozója a gyalogos volt, mivel közlekedési szabályt szegett azzal, hogy a piros jelzés mellett is a zebrára lépett. De ha a motoros a megengedett sebességgel hajtott volna, lett volna ideje megállni az ütközés előtt.Az ügyészség a gyalogost gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta számára. A motoros ellen indított közúti baleset gondatlan okozása miatt indult eljárást a férfi halála miatt megszűntették.