Radics Béla, Erzsébetváros legfiatalabb fideszes önkormányzati képviselője, a helyi Fidelitas elnöke nyilatkozott az Origónak a gyurcsányista Niedermüller Péter vezette VII. kerületben uralkodó állapotokról.
Origo: 2022 szeptemberében lettél önkormányzati képviselő Erzsébetvárosban. Hogyan jellemeznéd az oda vezető utat?
Radics Béla: Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy tanulságos út volt.
Nyolc éve vagyok tagja az erzsébetvárosi Fidelitasnak, ennyi ideje szolgáljuk az egyik legnagyobb aktív tagsággal rendelkező budapesti Fidelitas csoportként a helyi lakosságot és a Fideszt.

Sok idő telt el. Ennyi idő alatt az ember megismeri a politika belső természetét és íratlan szabályait is. Rengeteg választás, kampány és akció van mögöttünk. Összességében elmondhatjuk, hogy az utóbbi években megéltünk minden hullámvölgyet, amit egy jobboldali fiatalokból álló ifjúsági politikai szervezet megélhet, hiszen a kerületi politikai helyzet a feje tetejére változott. Viszont minden változás egyben lehetőség is, amit az utóbbi évek bizonyítottak számunkra. Most pedig hálás vagyok, hogy a közösen elvégzett munkának és a Fidesz döntéshozóinak köszönhetően képviselőként szolgálhatom az erzsébetvárosiakat – de fontos kiemelnem: ez nem egyéni, hanem közös érdem.A cél pedig számomra továbbra is az, hogy a jobboldali, polgári értékrendet képviselő hangok újra felerősödjenek Erzsébetvárosban.
Origo: Mi a véleményed Niedermüller Péter polgármester eddigi tevékenységéről?
Radics Béla:Nem is az a fontos, hogy mi az én véleményem, hanem, hogy mi az erzsébetvárosi polgárok véleménye a Niedermüller Péter vezette önkormányzat munkájáról.
A legutóbbi időközi választáson – csak úgy, mint több más kerületben is – csúfos vereséget szenvedett a baloldal szinte minden kerületben és itthon Ripka András, a Fidesz jelöltje szép győzelmet aratott. Ezt tekinthetjük egy világos üzenetnek, hiszen a választáson értékítéletet mondanak a lakók. Az, amit a baloldal nyújtott eddig Erzsébetvárosnak, abból, köszönik szépen, elég volt.
Egyébként érdemes feltenni a kérdést, mit is nyújtottak konkrétan?
A bulinegyed vonatkozásában legutóbb már nem támogatták a kötelező éjféli zárórát, pedig ennek ellenkezőjét ígérték a kampányban.
Helyette mindenféle „marketingrendelet" született, amely valós megoldást nem jelent az itt lakók számára, de kétségkívül kiváló Facebook-posztokat lehet belőlük gyártani. Megalkották a Niedermüller-labirintust Belső-Erzsébetvárosban, amelynek „köszönhetően" az autós közlekedés bonyolult feladattá változott, de említhetném azt is, amikor a kultúra jegyében elüldözték a kerületből a 100 tagú cigányzenekart, vagy éppen el akarták venni a Molnár Antal Zeneiskola diákjaitól a fideszes vezetés által felújított épületet. A köztisztaság állapotát már nem is említem. A sort hosszan bővíthetném, de minden tiszteletem mellett, szerintem egyértelmű így is, hogy mi a véleményem a polgármester úr eddigi tevékenységéről...
Origo: Erzsébetvárosban folytatódik a baloldali autósüldözés. Erről hogyan vélekedik a Fidesz frakciója?
Radics Béla: A jól átgondolt és ésszerű forgalomszabályozás helyett kísérleti laborként tekintenek Belső-Erzsébetváros utcáira és az ott lakókra. Ez a gondolkodásmód vezetett a hosszú, kígyózó dugókhoz, trükközni kénytelen autósokhoz és a korábbinál nagyobb légszennyezettséghez. Emellett ellehetetleníti az itt élők haza jutását, veszélybe sodorja a vállalkozásokat, szolgáltatókat. Véleményünk szerint a szabályozás lehet indokolt, de annak megalapozottnak, szakmailag kidolgozottnak és kiszámíthatónak kell lennie. Az a gondolkodás, hogy labirintussá változtatjuk az utcáinkat és kísérleti egérnek nézzük az erzsébetvárosi autósokat távol áll a Fidesz álláspontjától.
Origo: A december 7-i képviselő-testületi ülésen szó volt arról, hogy Erzsébetváros az ukrajnai Herszonnal létesítsen testvértelepülési kapcsolatot, ezzel kapcsoltban mi volt a Fidesz álláspontja?
Radics Béla:Az erzsébetvárosi Fidesz-frakció módosító indítványt adott be, amelyben arra kéri a képviselő-testületet, hogy Herszon mellett Munkács városával is kössön testvértelepülési megállapodást Erzsébetváros. Bár Szücs Balázs alpolgármester próbált kötekedni azzal, hogy Munkács városának már 5 testvértelepülése van, elfelejtette, hogy Erzsébetvárosnak a szavazás előtt 17 testvértelepülése volt. Ezt szóvá is tettük számára. Mindenesetre a képviselő-testület ellenszavazat nélkül elfogadta a módosító indítvánnyal kiegészített előterjesztést.
Fontosnak gondoljuk, hogy a háború sújtotta térséget támogassuk, és Erzsébetváros is szolidáris legyen az ott élőkkel. Viszont, ahogy azt Benedek Zsolt, az erzsébetvárosi Fidesz frakcióvezetője is megfogalmazta: Nem szabad megfeledkezni Kárpátaljáról. Fontos, hogy Kárpátalját, illetve az ott élő nagyszámú magyarságot támogassuk a szülőföldjükön való megmaradásukban.
Origo: A VII. kerület párbeszédes alpolgármestere, Szücs Balázs nemrég átlépett a Gyurcsány Ferenc vezette DK-ba. Ez azt jelenti, hogy az erzsébetvárosi vezetést teljesen bekebelezik Gyurcsányék?
Radics Béla: Ez egy példás esete annak, hogy mi a különbség a baloldali értéknélküliség és a jobboldali, polgári értékrendet képviselő politika között. A baloldalnak mindig a pozíció és a hatalom a cél önmagában, míg a jobboldalnak ez nem cél, hanem eszköz, amellyel a polgári értékrend mentén egy magasztos ügyet tud szolgálni, például a nemzetet.
Az én véleményem szerint a DK vezette baloldalon Szücs Balázs az egyszázalékos támogatottsággal bíró Párbeszéd Magyarország színeiben önmagában már nem lehetne alpolgármester egy következő ciklusban. Eddig sem hiszem, hogy lehetett volna, de a szintén párbeszédes Karácsony Gergely főpolgármesteri győzelme miatt lehettek korábban alkuk a DK és a Párbeszéd között. Miért gondolom ezt? Jól látjuk, hogy bár Karácsony Gergely van kitüntetve vezérnek, mégis Gyurcsány és a DK emberei foglalják el a legfontosabb pozíciókat a fővárosi vezetésben. Azóta történtek dolgok, például újra kétharmada lett a Fidesznek az országgyűlési választásokon. Kiderült, hogy a baloldali pártok még sem tudnak egymással annyira jól működni. A pozíciókon való marakodás árt az együttműködésnek. Ez általában érezhető, Balázs pedig inkább az önkormányzati kampányhajrá előtt átült a DK-ba, hogy ezzel is biztosítva legyen az alpolgármesteri széke egy esetleges baloldali győzelem esetén. Ilyen a gyurcsányi hatalomjáték.