Egyre nagyobb bajban az ukránok

Vágólapra másolva!
A Mandiner arról számolt be, hogy Olekszej Makejev, Ukrajna németországi nagykövete ismét követelőzik, ezzel pedig egyre nehezebb helyzetbe hozza az ország egyik legnagyobb szövetségesét. Ukrajna ugyanakkor nagy bajba kerülhet: elfogytak a szövetségesek fegyverei.
Vágólapra másolva!

Interjút adott Olekszej Makejev, Ukrajna németországi nagykövete a Welt am Sonntagnak, először is arról kérdezték, mit szól elődjéhez, a megbotránkoztató nyilatkozatairól hírhedtté vált Andrej Melnyikhez (többek között ő volt az, aki Olaf Scholzot egy sértett májas hurkának hívta). A lap szerint egy-egy megnyilvánulásával Melnyik „romokat hagyott maga után", mire Makejev annyit válaszolt: „az oroszok hagynak romokat maguk után Ukrajnában, nem az, amit Melnyik barátom csinált".

Olekszej Makejev, Ukrajna németországi nagykövete Forrás: Origo

Makejev azt mondta „nem akar diplomáciai nyomást helyezni a német kormányra", "de
azt akarom, hogy Németország gyorsabban szállítsa, amije van, mert nem tudunk tovább várni fegyverekre".

Majd rögtön el is mondta, mit kér Berlintől: „Iris-T légiharc-rakétákat, több légvédelmi rendszert, tarackokat, harckocsikat és lőszereket".

A nagykövet bírálta Berlin döntését is, hogy nem küld amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rendszereket Ukrajnának, hanem inkább Lengyelországba küldi azokat.

A fegyverekre ott (Ukrajnában) van szükség, nem Lengyelországban vagy Németországban" – mondta Makejev.

Európa kimerülőben

Makejev követelőzését némiképp árnyalja, hogy Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pont a napokban beszélt arról: "Fegyvereket adtunk Ukrajnának, de ezzel saját katonai készleteinket kimerítettük".

A háború miatt az európai országok elképesztő összegeket tolnak bele a védelmi iparba, a gyártóknak azonban nincs elegendő kapacitásuk és idejük, hogy kielégítsék az egyre sürgetőbb igényeket. Sem az amerikaiak, sem a németek nem bírják a tempót. Erről részletesebben ebben, valamint ebben a cikkünkben írtunk.