Rettegtek az iskolatársai a tizenhároméves fülöpjakabi anyagyilkostól

Vágólapra másolva!
Meggyilkolta a saját anyját egy tizenéves fiú a gyanú szerint hétfőn délután Fülöpjakabon. A helyieket mélyen megdöbbentette a hír, nem gondolták volna a fiúról, hogy ilyesmit tesz, annak ellenére, hogy többen is szemtanúi voltak annak, hogy agresszíven viselkedett, néhány iskolatársa pedig kifejezetten ijesztőnek találták már első látásra is. A kamaszt Borsod megyében, Sajókazán fogták el, ahová a gyilkosság után menekült. A rendőrök őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.
Vágólapra másolva!

Fülöpjakab nyugodt, csendes kistelepülés Bács-Kiskun megyében, alig több, mint ezer lakója van. Rendezett utcákkal, szép családi házakkal. A helyiek szorgalmas, rendszerető, békés emberek, többen kertet művelnek, illetve háziállatokat tartanak.
Épp ezért mindenkit megbotránkoztatott, amikor

hétfő délután egy asszonyt holtan, összeverve találtak a házában, az pedig egyenesen sokkolta a lakókat, amikor megtudták, hogy a feltételezett elkövető az asszony saját fia, aki nincs még 14 éves.

A helyiek elmondták, hogy a nő új élettársával és gyerekeivel csak nemrég költözött a faluba, így legtöbben még csak látásból ismerték őket.
Azonban több embernek is feltűnt, hogy hetedik osztályos fiúgyerekük nehezen találta a helyét a közösségben,

ritkán járt iskolába, fiatal kora ellenére dohányzott, egyesek szerint pedig már ránézésre is kifejezetten agresszívnak tűnt.

- mondta el a helyi vendéglőben dolgozó fiatal nő.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy helyi asszony elmondta, hogy a fiú egy osztályba járt az ő gyerekével, de az iskolában alig látták.

"A fiam osztálytársa volt, de csak látásból ismertem.

De senki nem számított rá, hogy ilyet tesz. Valószínűleg már körbejárt a híre az iskolában, a fiam is biztosan tud róla. Még nem beszéltem vele azóta, most fogok érte menni az iskolához"- mondta az anyuka, majd hozzátette, hogy úgy tudja, hogy

a fiú azért menekült a több, mint 300 kilométerre lévő Sajókazára, mert az édesapja ott lakik.

A kamaszt a rendőrök már ott fogták el.

Fotó: Polyák Attila - Origo


Többen elmondták, hogy az asszony arcán ütésnyomok éktelenkedtek, amikor élettársa rátalált, ezért valószínűnek tartják, hogy a fiú valamilyen eszközzel végzett vele.

- vélekedett egy idős férfi.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az iskola előtt többen beszélgetett az esetről. Kérdésünkre elmondták, hogy ismerték a fiút látásból, egy osztállyal alattuk járt, és már elsőre is ijesztőnek tűnt nekik.

- mondta el a lány.

- tette hozzá a fiú.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogyan azt megírtuk, december 12-én délután érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy

egy fülöpjakabi férfi holtan találta ágyukban élettársát. A helyszíni és halottszemle során kiderült, hogy a holttest fején található sérülések bántalmazástól származtak. A gyilkossággal az asszony fiatalkorú fiát gyanúsították meg,

aki addigra elmenekült a helyszínről. A szökésben lévő fiút 23 óra 25 perckor Sajókazán fogták el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök.

A Bács-Kiskun megyei rendőrkapitányság szóvivője megkeresésünkre megerősítette, hogy a kamaszt gyilkosság gyanúja miatt őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.