Dollármédia: Brüsszel milliókat fizet a magyar baloldali propagandalapoknak

Vágólapra másolva!
Brüsszel internetes oldalak sorát pénzeli Magyarországon, amelyeknek a baloldali propagandaoldalak adnak felületet, a régi Indextől a Soros-blog 444-en és hvg-n keresztül a Trükkös Zotyónak gúnyolt Varga Zoltán vörösbáró 24.hu nevű oldaláig. A tényellenőrzőnek hazudott Lakmusz mellett a most hvg-s Eurológus és a 24-hez tartozó Europoli oldalak éves finanszírozásban részesülnek, amiért minden körülmények között megpróbálják ráerőltetni a brüsszeli narratívát a közvéleményre. A hvg és a 24.hu társoldalai természetesen Soros-kapcsolatokkal is rendelkeznek.
Vágólapra másolva!

Nyolc évvel ezelőtt az Athena Intézet az „Elemzés és jelentés készítése a 2014-es európai választás kapcsán, valamint fellépés a Magyarországon tapasztalható szélsőséges és populista politikai retorikával szemben" projekt keretében közel 10 millió forintot kapott a Soros György által támogatott Nyílt Társadalom Alapítványtól. A munkát a szervezet az Index társoldalával, az Eurológus online magazinnal együttműködésben végezte. Utóbbi lap már akkoriban is egyértelműen az eurokrata, azaz nyitott társadalom iránt elfogult brüsszeli narratívát képviselte Magyarországon, és ez azóta is változatlan, hogy a magazin átköltözött a hvg online kiadására.

Soros György Forrás: Imaginechina via AFP/dycj - Imaginechina/Dycj

2018-ban a Pesti Srácok számolt be arról, hogy éves szinten 70 ezer eurót fizet az Indexnek az Európai Parlament uniós rovatuk működtetésére.

Sőt, egy 2015-ös lista szerint az Index már akkoriban hasonló összeget, egész pontosan 65 297 eurót kapott az Európai Parlamenttől erre a célra.

A 2019-es európai parlamenti választások előtt pedig az Eurológus a „Citizens for Europe" nevű NGO-szövetségtől kapott támogatást, hogy egyebek mellett olyan címmel közöljön írást: „Mit tett értünk az EU az elmúlt öt évben?"

Az akkoriban még az Indexen futó uniós oldalon máig elérhető, hogy ez egy „Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat" volt, miként az is, hogy „Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre."

Szent-Iványi István volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, államtitkár, EP-képviselő, legutóbb Márki-Zay tanácsadója. Bár minden összefogásba belép, amely le akarja váltani az Orbán-kormányt, a baloldali sajtó rendszeresen "független" szakértőnek hazudva szerepelteti Fotó: MTI

Azidőtájt a lap egyik munkatársa az a Kugyela Tamás volt, aki korábban az SZDSZ-es Szent-Iványi István, illetve az EP liberális frakciója mellett is dolgozott. Szintén 2019-ben igazolt a laphoz Szücs Ágnes, aki korábban a gyurcsányista Niedermüller Péter csapatában tevékenykedett az Európai Parlamentben.

A ma már a hvg keretei között működő Eurológus részt vesz a „European Data Journalism" nevű együttműködésben, amelynek 19 országban 31 tagja van. A kooperációi – leginkább balliberális – résztvevői láthatóan tematikusan írnak bizonyos témákról, pl. a börtönviszonyokról a COVID-időszakban. Az oldal egy eldugott részéből az is kiderül, hogy a hálózatot nem más, mint az európai adófizetők finanszírozzák, méghozzá az Európai Bizottság döntésével.

Nemrégiben a szervezet egyik tagja arról beszélt egy athéni előadáson, hogy nekik az az „üzleti modelljük", hogy Brüsszel pénzeli őket (a felvételen a 3. percnél).

A régi kollégái által Trükkös Zotyónak nevezett Varga Zoltán

Ugyanakkor nem az Eurológus volt az elmúlt években az egyetlen, Brüsszel által pénzelt balliberális portál. 2020-ban Varga Zoltán Central Médiacsoportja mintegy 80 ezer eurót, azaz mai árfolyamon több mint 30 millió forintot kapott az Európai Parlamenttől az Europoli nevű társoldaluk működtetésére.

Az Europolinál dolgozik a korábban a Soros-blognál is felbukkant Kerner Zsolt, aki 2015 szeptemberében a migráció kapcsán azzal a címmel írt cikket, hogy „Magának teremtette a kormány a problémát, amibe most belebukik", illetve nem sokkal később "Az a baj, hogy kurvára rasszista vagy" címmel közölt egy írást. 2017-ben pedig Kerner és Medvegy Gábor arról értekeztek a közösségi médiában, hogy Ómolnár Miklóst és Bayer Zsoltot fel kellene akasztani.