Egy ember meghalt, egy gyerek pedig súlyosan megsérült egy idős sofőr figyelmetlensége miatt Nádudvaron

Vágólapra másolva!
Fegyházba kerülhet, és egész hátralévő életére eltitlhatják a vezetéstől azt a nyugdíjas férfit, aki tavaly Nádudvaron két gyalogost is elgázolt, egyikük meg is halt.
Vágólapra másolva!

Az idős férfi pont egy éve egyedül közlekedett autóval Nádudvaron, miközben jóval túllépte a megengedett sebességhatárt.

Egy iskola előtti zebránál

nemcsak előjelző tábla, hanem villogó sárga fényű tábla is felhívta a figyelmet arra, hogy azon az útszakaszon rendszeresen járnak át gyerekek.

A férfi azonban figyelmen kívül hagyta a táblákat, és még azt sem vette észre, hogy vele szemben, egy autó megállt, hogy átengedjen egy ott áthaladó négyfős családot.

A férfi mindezt későn észlelte, ezért fékezés nélkül elgázolt két embert. Egyikük életveszélyesen megsérült, és még a helyszínen meghalt, a másik áldozat egy gyerek volt, aki súlyos combcsonttörést szenvedett.

Forrás: Magyarország ügyészsége

Az ügyben a hajdúszoboszlói rendőrök nyomoztak.

Az ügyészség a sofőr ellen

halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, és végrehajtandó fegyházbüntetést, illetve végleges hatállyal történő vezetéstől eltiltást

javasolt vele szemben.