Dollármédia: Soros egy egész szervezetet tart fenn, hogy Magyarországot támadó cikkeket készítsen

Vágólapra másolva!
Több ezer médiummal áll szoros kapcsolatban a Soros-pénzekkel támogatott Hírkiadók Világszövetsége (WAN-IFRA) nevű mamutszervezet, amely megrendelésre a legnagyobb nemzetközi orgánumoknál is képes elhelyezni olyan manipulált anyagokat, vagy álhíreket, amelyekkel akár országok nemzetközi megítélését is rongálhatják. A szervezet vezetője maga beszélt arról, hogy a tőzsdespekuláns finanszírozta egyik projekt célja az Orbán-kormány elleni hangulatkeltés és nyomásgyakorlás volt.
Vágólapra másolva!

A dollármédia bemutatásáról szóló előző cikkeinkben végigvettük az Ezalényeg nevű szélsőbaloldali szennyportál és a Telex külföldi támogatását, a 444-nek adott pénzeket, a Szabad Európa újraindítását, Gulyás Márton pénzelését, a dollármédia brüsszeli támogatásait, Soros György szerepét, a „tényfeltáró" portálok finanszírozását és egy új híroldal indítását, valamint a vidéki hálózat létrehozását. Legutóbbi cikkünkben bemutattuk Soros emberét, aki a magyarellenes propagandát irányítja. Mostani írásunkban egy olyan mamutszervezetet működését ismertetjük, amely mögött fő támogatóként a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok áll, és amely a legnagyobb nemzetközi médiumokat táplálja a progresszív globális hálózatok propagandájával.

Bár a Hírkiadók Világszövetsége (WAN-IFRA) nevű nonprofit szervezet honlapja szerint az a missziójuk, hogy megvédjék a világ újságíróit, kiadóit, valamint a független médiumokat, ám a valóság egészen más. Ugyanis

a szervezet olyan nyomásgyakorló eszközként működik a globális balliberális elit kezében, amellyel ellenfeleiket - például a szuverenista országokat - támadják torzított, vagy hamis sajtóanyagok terjesztésével, illetve a nemzetközi közvélemény ilyen módon történő manipulációjával.

Vincent Peyrègne, az Újságok és Hírkiadók Világszövetségének (WAN-IFRA) vezérigazgatója Forrás: WAN-IFRA

Minderről maga a WAN-IFRA vezérigazgatója számolt be egy magánbeszélgetésen, amelyet egy francia blog közölt. Vincent Peyrègne egyebek mellett azt is elmondta, amikor finanszírozót keresnek a szervezet működéséhez és projektjeihez, akkor az érdekelt csoportoktól fizetett megbízásokat fogadnak el, amellyel pedig a különböző médiumokat befolyásolják. Erre pedig nem akármilyen szinten képesek, ugyanis

a vezérigazgató elmondása szerint a szervezete ezernyi médium mellett olyan orgánumokat kapcsol össze, mint a The New York Times, a The Financial Times, a The Economist, a Die Welt, a Le Monde, vagy a La Repubblica, ráadásul a lapok szerkesztőségeivel külön-külön is közvetlen kapcsolatban állnak.

Így a médiumok irányításától kezdve a reklámstratégiákon keresztül az aktualitásokról szóló újságcikkek megfogalmazásáig képesek befolyásolni a sajtóorgánumok működését, de beleszólásuk van még abba is, hogyan kezeljenek problémákat, s hogy egyáltalán mit is kell problémának tekinteni. Emellett manipulált felméréseket is készítenek, de még szűk körű, egyéni információs üléseket is szerveznek a médiamunkások számára.

Vincent Peyrègne a beszélgetés során kitért a hazánk nemzetközi megítélését rongálni hivatott akcióikra is. Szavai szerint Magyarországra vonatkozólag az OSF mellett jellemzően más magánkézben lévő alapítványoktól kapnak megrendeléseket. Ezzel összefüggésben elmondta,

a tőzsdespekuláns alapítványbirodalmából érkező pénzek célja az Orbán-kormány elleni hangulatkeltés és nyomásgyakorlás volt.

Ezt egyebek mellett manipulált, vagy torzított felmérésekkel kívánták megvalósítani. A vezérigazgató ismertetése alapján a Magyarországról készített WAN-IFRA felmérések olyan újságírókhoz kerültek, akik hazánk és a magyar viszonyok ismerete nélkül készítettek cikkeket a szervezet háttéranyagaiból, amelyek Peyrègne szerint alkalmasak voltak arra, hogy Budapest ellen hangolják a külföldi közvéleményt és politikusokat.

Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben, 2016. június 30-án Forrás: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Figyelemre méltó, hogy amikor megkérdezték Peyrègne-től, lehetséges lenne-e szerinte Magyarországra nyomást gyakorolni az Európai Unión és az Európai Parlamenten keresztül, a vezérigazgató úgy válaszolt: "Persze, volt már rá példa", hozzátéve:

Ironikus, hogy mindeközben a vezérigazgató tudatában van annak, hogy a WAN-IFRA által terjesztett anyagokkal ellentétben Magyarországon érvényesül a sajtó- és szólásszabadság, hiszen Peyrègne külön megemlítette, hogy a szervezetének tagjai is szabadon bírálhatják a kormányt.