Megpróbálta megölni gondozóját egy 14 éves fiú

bilincs, rendőrség, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy 14 éves fiú megpróbálta megölni a gondozóját, akinek a segélykiáltásait meghallva egy másik gondozott avatkozott közbe. A fiú a büntetőeljárás során egyszer meg is szökött, ez után rendelték el a szigorú őrzését. A rendőrök lezárták a nyomozást és emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést.
Vágólapra másolva!

2021. szeptember 29-én reggel, az akkor 14 éves fiú rátámadt a gondozójára. Azért alakult ki vita köztük, mert a nő elvette a fiú mobilját, mivel nem akart iskolába menni. A fiú a veszekedés közben nekiugrott a nőnek, kezében egy tollat markolva, amit áldozata nyakához szorított.

Miközben a tollat egész testével odanyomta a nő torkához, azzal fenyegette, hogy megöli.

A nő a karját felemelve próbált védekezni és segítségért kiabált. Ezt meghallotta egy idősebb gondozott, aki megfékezte a fiút. Amíg az áldozat a rendőrséget hívta, addig a fiú a szobájában lévő tárgyakon töltötte ki a haragját.

Felborította a bútorokat és leszakította a szekrényajtókat.

Végül mentő szállította el egy fővárosi pszichiátriára. A kezelése után visszatérhetett az otthonba.

illusztráció Forrás: Police.hu

A rendőrség először közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást, de az igazságügyi szakértők véleménye alapján átminősítették emberölési kísérletre.
2022. június 24-én egy igazságügyi szakértő vizsgálta volna meg a fiút,

de a kitűzött dátum előtt 3 nappal derült ki, hogy a fiú egy hete megszökött az otthonból.

Június 27-én a rendőrök elfogták, az ügyészség pedig elrendelte a letartóztatását.
A fiút többször kihallgatták, de nem volt beszédes, azt elismerete, hogy vitatkozott a nővel, de a támadást nem.

A szakértők szerint a fiú nem szenved kóros elmeállapotban, viszont indulatkezelési nehézségei és alacsony frusztrációs toleranciája van.

A jelenleg 15 éves, letartóztatásban lévő fiú ellen indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.