Fehérneműt és beöntő szettet adott a visszaeső pedofil a 13 éves kislánynak

facebook zaklatás internet
Vágólapra másolva!
Egy közösségi oldalon, Jocóként bemutatkozva ismerkedett meg az akkor 25 éves férfi egy 13 éves lánnyal két éve. A kislány egy idő után már nem akart vele beszélni, ezt el is mondta neki. Ennek ellenére naponta többször, volt, hogy harmincszor, a leglehetetlenebb időpontokban, éjszaka, volt, hogy hajnalban hívta. A gyerek sokszor aludni sem tudott miatta, pedig már az édesanya is egyértelműen közölte a férfival, hagyja békén a lányát.
Vágólapra másolva!

2020 tavaszán kétszer is elutazott hívatlanul és váratlanul a kislányhoz.

Amikor a lány közölte, továbbra sem akart vele beszélni azzal fenyegetőzött, öngyilkos lesz, ha a gyerek nem találkozik vele.

Ezért a kislány végül mindig belement.

Forrás: Thinkstock

Amikor először találkoztak megpuszilta, sőt meglepetés ajándékokat is hagyott nála:

fehérnemű szettet, beöntő szettet, nőgyógyászati kenetvételi eszközt, valamint pszichés betegségekről és belső szervekről szóló, kézzel írt levelet.

Másodjára egy viseltes férfi alsóneműt rakott a gyerek ágyára. Továbbra is folyamatosan kereste, hívogatta, megtiltotta, hogy a lány bárki mással beszéljen.

Miután a gyerek minden lehetséges kapcsolatot igyekezett megszakítani vele és határozottan elhárította közeledését,

attól sem riadt vissza, hogy a gyámhivatalhoz forduljon, és gyermekbántalmazásra hivatkozva próbálja elválasztani őt szüleitől.

A rendőrségtől kért segítség után nyomozás indult, az eljárásban számos igazságügyi szakértőt - pszichológus, informatikai, antropológus - kirendeltek.

Vizsgáltatták a férfit, a lefoglalt számítástechnikai eszközeit és az azokon talált pornográf tartalmú videók szereplőinek életkorát.

A férfit közben jogerősen elítélték egy korábbi, szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia miatt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A most is börtönben ülő férfi ellen az újabb ügy miatt is napokon belül vádat emelhetnek.