Egy 45 éves férfi
üzleti kapcsolatban állt egy ékszerkészítő cég vezetőjével, így járatos volt a cég XXII. kerületi telephelyén, és ismerte az arany finomításának kémiai folyamatait is.
A férfi ezért elhatározta, hogy a telephelyről aranygranulátumot fog szerezni. Tervébe bevont egy 43 éves ismerősét is, akit megbízott azzal, hogy szerezzen további segítséget.
A férfi egy 26 éves volt munkatársát kereste fel.
A két férfi betörte az egyik emeleti ablakot, majd az egyikük bement a telephelyre, ahonnan egy 25 literes üveg palackban tárolt, salétromsavba áztatott, több mint 1 kilós, 14.000.000 forintos értékű értékű aranygranulátumot lopott el.
A lopott aranygranulátumot ezután átadták a felbujtónak, aki azt egy másik budapesti telephelyen két darab aranytömbbé olvasztotta.
Az ügyészség a felbujtó, az elkövető és a a bűnsegéd férfi ellen lopás miatt emelt vádat, és börtönbüntetés kiszabását javasolta velük szemben.