Egy autós küldte be azt a videót a Bp-i autósok.hu-nak, amit a fedélzeti kamerája vett fel a Blaha Lujza téren.
Egy fekete autós a belső sávban haladt a Rákóczi úton a Ferenciek tere felé, amikor a Blaha Lujza térnél, az Erzsébet körút kereszteződésében hirtelen jobbra rántotta a kormányt.
Ahhoz túl késő volt, és túl nagy volt a sebessége, hogy a jó sávba érkezzen meg,
így a gyalogosok közé hajtott a zebrán, majd a két zebra közötti járdaszigeten állt meg.
Hajszálon múlott, hogy nem gázolt el egy gyalogost, akinek még sikerült elugrani előle.
Az esettel kapcsoaltban megkerestük a rendőrséget, akik a következőt válaszolták:
"A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást ismeretlen elkövetővel szemben."
Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakértő az Origónak elmondta, hogy a gyalogosok a legkiszolgáltatottabbak és a legsebezhetőbbek a közlekedésben, hiszen rajtuk semmi külső védőeszköz nincs, és nem is kötelező. A szakértő szerint az a szerencse, hogy ezek az események nem szándékosak voltak, hanem a sofőrök nem megfelelően használták az autót, nem jól mérték fel a szituációt vagy szabályt szegtek.
Ilyen esetekben nehéz védekezni, alapvetően az lehet az egyik eszköz, hogy mindig figyelni kell a forgalmat és abból következtetni. Ha jön egy autó nagy sebességgel, meg kell becsülni, hogy meg tud-e állni vagy sem
– mondta Lovas Károly, majd hozzátette, hogy a gyalogosok úgy is védhetik magukat, hogy nem okoznak váratlan helyzetet. Például nem szabad úgy állni, hogy az autós ne lásson, mutatni kell magunkat.
Egyre hosszabbak a nappalok, emiatt a látási viszonyok is jobbak, ennek ellenére sok gyalogos úgy sétál az út szélén, hogy a sötét ruhája beleolvad a környezetbe. Ez főleg a külsőbb kerületekre vonatkozik, valamint Budán a kisebb, zegzugos utcákra. Meg kell próbálni javítani a láthatóságot fényvisszaverős, vagy rikító színű ruhával.
Sok gyalogos ott is meghal, ahol elsőbbsége van. Meg kell győződni arról, hogy megadják-e az elsőbbséget. Ha megadják az elsőbbséget, akkor ütemesen menjünk át a zebrán, családok esetében a gyerek kezét fogni kell
– mondta a szakértő, majd arra is kitért, hogy a kutyákra is külön figyelni kell. Ha állítható pórázt használ a gazda, akkor
az autós nem feltétlenül látja, ha a gyalogos után méterekkel ott van a kutyája is, ahogy azt sem, hogy van-e közöttük póráz. A zebrán mindig egységet képezve kell áthaladni.
A gyalogosoknak bele kell képzelniük magukat az autósok helyébe, mit látnak és meg tudnak-e állni. Azzal nem lehet számolni, hogy az autó világításával majd meglát, mert mire az a gyalogosra világít, addigra már késő lehet.
A múlt héten, március 14-én a Hungária körút és a Kerepesi út sarkánál egy autós a zebra előtt várakozó emberek közé hajtott, a reggeli csúcsforgalomban.
A kocsi szinte teljesen irányítás nélkül ütötte el az embereket.
Szerencsére nem ment nagy sebességgel, az esetnek két könnyű sérültje lett, őket a mentők a helyszínen ellátták. A sofőr azt mondta a rendőröknek, hogy rosszul lett, ezért a mentők kórházba vitték"
– írta akkor a rendőrség a közösségi oldalán.
Kedden egy szentesi férfi Győrben hajtott a kocsijával a Babits Mihály utcában, amikor az egyik kereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget, és összeütközött egy busszal.
Az ütközés erejétől az autó megpördült, a járdán nekicsapódott egy táblának, majd tovább csúszva elütötte a kutyáikat sétáltató 29 éves nőt és 36 éves férfit.
A balesetben a gyalogosok és a busz egyik utasa megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték. Az eset körülményeit a rendőrök vizsgálják.