Ajánló a HírTV Radar című műsorából

Vágólapra másolva!
Összefoglaljuk és ajánljuk a HírTV Radar című műsorának mai tartalmát. A riportműsor izgalmas témákkal és megközelítéssel próbál a hétköznapi embereknek segíteni olyan problémák feltárásával és megoldásával, amely a nagyközönséget érinti.
Vágólapra másolva!

MEGHALT TÖRÖK ÁDÁM - Elhunyt Török Ádám Máté Péter-díjas és Fonogram-életműdíjas magyar fuvolista, énekes és dalszövegíró. A Mini együttes alapítója és frontembere hetvenöt éves volt. Május 8-án az Erkel Színházban adott volna születésnapi koncertet.

A PÁPA MISERUHÁJA - Ferenc pápa látogatásának csúcseseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz. A liturgiát egy különleges, erre az alkalomra tervezett és gyártott miseruhában fogja bemutatni. A liturgikus ruhákat a Szociális Testvérek Társaságához tartozó Fecske Orsolya szerzetesnő, festőművész tervezte, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felkérésére. Megmutatjuk önöknek az első elkészült darabot, és sok érdekességre is fény derül.

LŐSZERGYÁR - Kevesen tudják, de Sirokban található hazánk legnagyobb lőszergyára. A hadiipari létesítményben közel 500 dolgozó készíti a lövedékeket és a hüvelyeket. Ezeket egyebek mellett rendfenntartó szervek és a NATO használja.

KONVOJOS VONULÁS A KÖZUTASOKÉRT - Konvojban indul el 21 munkagép a Magyar Közút szigetszentmiklósi mérnökségéről rendőrségi felvezetéssel az M0-s autóút alacskai pihenőhelyére. Mindegyik munkagép 1-1 elhunyt kolléga nevét viseli majd, ezzel is tisztelegve a munkatársak emléke előtt. Ugyanis 2000 óta 21 közútkezelő szakember vesztette életét munkaterületen, munkavégzés közben, többnyire figyelmetlen sofőrök miatt. Legutóbb makói autópálya mérnökség 41 éves munkatársát gázolta halálra egy kamionos, akit a napokban helyeztek végső nyugalomra.

BRFK FLASHMOB - Ellepték Budapestet a rendőrök és a tűzoltók. A Széll Kálmán téren, a Szent György téren, a budapesti Szent István Bazilikánál és a Keleti pályaudvaron népszerűsítették a hétvégi X. Országos rendőr- és tűzoltónapot.

EXKLUZÍV INTERJÚ - Magyarországra látogatott Sir Roger Scruton, konzervatív író, filozófus özvegye. Sophie Scruton stábunknak elmesélte, milyen ember volt a magánéletben, de azt is, hogyan lettek barátok Orbán Viktorral.

KETRECHARC - Egész napos programmal várták a küzdősport szerelmeseit a Vulcano gálára. A hazai küzdősport élet színe-java látható volt a ketrecben, ahol nem csak MMA, hanem K-1 szabályrendszerű mérkőzéseken is szurkolhatott a kilátogató.

NINCS MEGOLDÁS A GABONÁRA - Azért, hogy megvédjék a helyi mezőgazdasági ágazatukat, egyre több EU tagország mond nemet az Ukrajnából származó gabona és egyéb élelmiszerek behozatalára. Az ilyen egyoldalú intézkedéseket az Európai Unió végrehajtó testülete elfogadhatatlannak nevezte, de megoldás még nem született.

VASÚTMODELLEK A TEREPASZTALON - Ismét terepasztalok, vasútmodellek és természetesen vasútbarátok népesítették be egy teljes hétvégére a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központot Sopronban. A terepasztalok és modellek mellett színes előadások, gyermekprogramok várták az érdeklődőket. Két klub, a Soproni és a Szombathelyi is bemutatkozott makettjeivel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!