Vágólapra másolva!
Egy férfi és a felesége abból tartották fent a családjukat, hogy kábítószert árultak. Az üzletbe az egyik gyereküket is bevonták, aki többször vitte a drogot a vevőknek.
Vágólapra másolva!

A férfi és a felesége egy albérletben éltek a négy gyerekükkel együtt. 2018 szeptembere és 2019 júliusa között

a férfi havonta vett 1-2 alkalommal nagyobb mennyiségű kábítószert, amit zacskókba csomagolva egy bokros részen elrejtett.

A nő porciózta a drogot és az eladásokban is segített. A házsaspár gyerekeknek is adott el drogot, a befolyt pénzből tartották el magukat.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az anya a gyerekeit is bevonta az üzletbe, többször is a 15 éves lányával küldte el a drogot a vevőkhöz, valamint egyszer a 11 éves lánya előtt adta oda a kábítószert a vevőnek.

Ezzel a szülői kötelességét megszegte, veszélyeztette a gyerekek erkölcsi fejlődését.

Első fokon a Veszprémi Törvényszék a férfit társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt 7 év fegyházbüntetésre ítélte, a feleségét pedig szintén kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése miatt 6 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint az egyik gyereke esetében megszüntette a szülői felügyeleti jogát. Az ítélet fellebbezések miatt nem lett jogerős.

Másodfokon a Győri Ítélőtábla 10 év fegyházbüntetésre súlyosította a férfi büntetését – írja közleményében a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!