Egy 48 éves gősfai férfi július 14-én a délutáni órákban, egy társával együtt egy helyi mezőgazdasági vállalkozás alkalmazottjaként, a közeli termőföldekről a cég Gősfán lévő gabonatárolójába rakodták be a learatott gabonát. Miután a traktorral betolatott a tárolóba és leürítette a szállítmányt,
kiszállt a járműből és megegyezett a munkatársával abban, hogy ha végeztek, akkor majd a másik férfi fogja összetolni a csarnokban leöntött gabonát.
A férfi ezután visszaült a traktorba, hogy kiálljon a csarnokból, a traktor mögött álló társa jelezte is neki, hogy indulhat. Hogy könnyebben ki tudjon állni, először hátramenetbe kapcsolt, arról azonban nem győződött meg, hogy a munkatársa nincs-e veszélyben a pótkocsi mögött. A
tolatás közben a pótkocsi meglökte a férfit, aki a földre esett, a feje pedig a pótkocsi mozgó kereke és a talaj közé szorult.
A baleset következtében a sértett a koponyáját, valamint a nyakcsigolyáit érő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A vádlottal szemben az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.