Meghalt Henri Boulad

A Mandiner összefoglalója szerint Henri Boulad SJ 1931-ben született Alexandriában. Édesapja szír, édesanyja olasz származású, a család francia anyanyelvű katolikus. Boulad 1950-ben lépett be a jezsuita rendbe, Bejrútban szentelték pappá 1963-ban. Franciaországban tanult filozófiát, Libanonban teológiát, a az Amerikai Egyesült Államokban pedig pszichológiát és pedagógiát. Három doktorátust szerzett. Visszatérve Egyiptomba az ifjúság nevelése és a szociális munka területén dolgozott, valamint lelkigyakorlatok vezetője lett. Felkarolta a leprásokat, ezen akciójába bevonta a fiatalokat is.
Kalkuttai Teréz anyával egyetértésben szervezkedett a szegényekért Egyiptomban, majd Szudánban. „Teljesen önfeláldozásnak szentelt életéért" megkapta a francia érdemrend tiszti keresztjét. 1985-től a kairói Caritas vezetője, alelnöke a szervezet római központjának. Gyakran tartott előadó-körutakat Európában. 2007-ben magánlevélben szorgalmazta az egyház reformját XVI. Benedek pápánál, de miután a levél kiszivárgott, bocsánatot kért az egyházfőtől. Henri Boulad ismert lelkiségi író, számos könyvét fordították le magyarra.