Mint kiderült, bosszúból ölhette meg a terrorelhárítás különleges kommandósát egy zavart férfi Esztergomban.
Téveszméi voltak, és a saját hibáit másokra hárította át. Például azt, hogy nem fizette a számlákat, és, hogy annyi tartozást halmozott fel, hogy elvették az autóját.
Gyűlölte a rendőröket, és az ügyészeket is, ezért robbanthatott.
Pintér Sándor belügyminiszter részvétét fejezte ki a halott rendőr hozzátartozóinak.
Néhai Kónya Gábor Lajos főhadnagy úr temetéséről később történik intézkedés, a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás valamennyi lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja.
A robbanás következtében nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg, sürgősségi ellátásukat követően többségük már otthonában lábadozik, öt fő kórházi kezelése azonban még folytatódik. Közülük egy rendőr állapota súlyos, nem életveszélyes, intenzív osztályon ápolják, légzéstámogatásban részesítik, négy másik rendőr sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, valamennyiük állapota stabil.
A sérülteket a belügyminiszter elismerésben részesítette.
A tárcavezető - a rendészeti államtitkár és a Terrorelhárítási Központ főigazgatója kíséretében - 2023. szeptember 21-én meglátogatta a kórházban nem intenzív osztályon ápolt sérülteket, akiknek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt.