Nem fizetett a debreceni hotelben egy csaló nő

A nő tavaly augusztusban, az interneten foglalt szobát az egyik debreceni, belvárosi hotelben szobát két felnőttnek és egy gyereknek három éjszakára. A foglaláshoz más nevet használt.
Amikor megérkezett a hotelba, már a saját nevén mutatkozott be, majd azt kérte a regisztrációnál, hogy ne kellejen előleget fizetnie, mert a szobát a párja fogja kifizetni, aki csak később érkezik meg. Ez azonban átverés volt, a nő a gyerekével együtt szállt meg a hotelben, ahol két éjszakát töltöttek.
A második este után úgy mentek el a hotelből, hogy a nő nem fizette ki a több mint 90 ezer forintos számlát.
Az ügyészség csalással vádolja a nőt és azt javasolják, hogy a bíróság bocsássa próbára, valamint fizettesse ki vele az okozott kárt.