Halálos balesetet okozott egy bedrogozott sofőr Nyárlőrincnél

A férfi tavaly december 17-én kora reggel a 44. számú főúton, Nyárlőrincen borult időben, éjjel vezette ismerőse autóját, úgy, hogy egy ember ült mellette. Vezetés közben
áttért a szemközti sávba. Egy érkező autós fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni.
A balesetben
a vétlen autó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, utasának pedig több bordája is eltört.
A balesetet okozó sofőr és utasa könnyebb sérülésekkel megúszták. Biztonsági övet egyik autóban sem használtak. A kecskeméti rendőrök
a férfi autójában „kristály" nevű új pszichoaktív anyagot is találtak.
A nyomozás során kiderült, hogy néhány héttel a balesetet előtt a férfi
Martfűn kokaint és kristályt vett be, majd bódultan vezetett annak ellenére, hogy a rendőrök korábban eltiltották a vezetéstől.
Az ügyészség a férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása, bódult vezetés, eltiltás hatálya alatt történő vezetés, emellett új pszichoaktív anyag birtoklása miatt emelt vádat, és börtönbüntetés kiszabását javasolta.