Szex közben szurkált meg egy prostituáltat egy férfi Budapesten

A 34 éves férfi tavaly márciusban feltételes szabadságon volt a 7 éves börtönbüntetéséből, többek között szexuális erőszak miatt ítélték el. Karbantartóként dolgozott, ezért bejárása volt több felújítás alatt álló, vagy kiadásra váró lakásba.
Tavaly, március 13-án az interneten keresztül megkeresett egy prostituáltat, akit áthívott az egyik V. kerületi lakásba, majd előre kifizette a nőt.
Szex közben, minden előjel nélkül rátámadt a nőre, azzal fenyegette, hogy megöli.
Az ágy melletti dobozból elővett egy sniccert és azzal vágta meg a nőt.
A prostituált ekkor már segítségért kiabált, mire a férfi azt mondta neki, hogy maradjon csendben, amíg ő megnyugszik. Ekkor a férfi visszavette a pénzét a nő táskájából, sőt, még több pénzt is kivett. Ezek után azt mondta a nőnek, hogy ha nem jelenti fel, akkor elengedi. Ezt a nő megígérte, majd elmenekült.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit emberölési kísérlettel és kifosztással vádolja. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.