Szőlőkaróval vertek agyon egy férfit Szabadszálláson

1973. május 10-én délelőtt találtak rá a halott 90 éves B. Mihályra Szabadszállás melletti tanyáján.
Az ágy mellett feküdt háton, lába behajlítva, arcán rászáradt vér, feje alatt hatalmas vértócsa.
Első ránézésre a körzeti orvos nem tudta megállapítani, mi történt. Mivel fennállt az esélye annak, hogy az idős ember elesett, és beverte a fejét a székbe, boncolást kért, de a biztonság kedvéért riasztotta a nyomozókat is.
Szalóki László alhadnagy indult a tanyára a Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányságról egy technikussal együtt. Már a szemle megkezdésekor gyanúsnak találta a halálesetet, ezért biztosította a helyszínt, és úgy rendelkezett, hogy a melléképületben lakó N. Éva ne menjen sehová, amíg meg nem érkeznek a nyomozók. Dr. Bódogh Gyula százados, a megyei életvédelmi alosztály vezetője és Burza János főhadnagy vette át a szemle vezetését.
Amint beléptek, azonnal látták, hogy a holttest mellett az ágy alatt ott a férfi tárcája. 4 db 500 forintost találtak benne. Arra gondoltak, hogy baleset is lehet, de biztosan nem rablógyilkosság történt, mert a támadó a pénzt nem hagyta volna ott. Átnézték az egész tanyát. Minden helyiségnek minden zegzugát megvizsgálták, még az udvaron álló hatalmas gazt is átfésülték, mindent, amit csak át lehetett kutatni. A fűben találták meg az idős ember lakáskulcsát a baltája mellett, az ágyából pedig előkerült egy 40 centi hosszú reszelő.
A nyomozók egyre inkább úgy érezték, hogy nem baleset történt, és a gyanújukat a másnapra elkészült boncolási jegyzőkönyv is megerősítette.
Ebben ugyanis az állt, hogy az áldozatnak betört a koponyája, akkora ütés érte. A fején 3 repesztett sérülést számolt az orvos, a szemei alatt pedig „vérbeszűrődést" talált.
Az áldozat ismerőseit még a boncolási eredmények előtt elkezdték kikérdezni. Első útjuk a melléképületben lakó, 29 éves nőhöz vezetett, akiről megtudták, hogy 13 évvel azelőtt, vagyis 16 éves korában a szülei elzavarták otthonról, mert rendszeresen „erkölcstelenül viselkedett". A kamaszlány megtetszett a 77 éves özvegynek, ezért fogadta be, nem szánalomból. Az áldozat, akit csak „nagyvérű kunként" emlegettek az ismerősei, kezdetben ugyan egyfajta „apafigura" szerepet töltött be Éva életében, aztán szerelmi viszony alakult ki közöttük.
A nőnek B. Mihály – feltehetően a kora miatt - nem volt elég. Több férfit is fogadott a melléképületben, akik mind lefeküdtek vele.
Ezek az emberek a nő befogadóját is ismerték. A nyomozókban felmerült, hogy Éva szexpartnereinek körében kell keresniük az idős ember gyilkosát. Ahogy teltek-múltak az órák, egyre több gyanúsítottjuk lett. Mint kiderült, B. Mihály nem csak Évának, de egy V. Gyula nevű, megismerkedésük idején 59 éves férfinek is szállást adott a melléképületben, miután 1970-ben a nő bejelentette, hogy együtt akar élni vele. Ezután furcsa helyzet alakult ki. A főépületben lakó férfi is átjárt a nőhöz, az élettársa is "szerette", és néha még Gyulának is ki kellett költöznie, ha a nő más férfit akart fogadni. A csalódott élettárs ilyenkor a saját házába húzódott vissza, aztán 1972-ben betelt nála a pohár, és többé nem költözött össze vele.
A kapcsolat azonban nem szűnt meg. Érdekes módon ekkor lett a két idős férfi féltékeny egymásra. Ugyanakkor együtt szidták a lányt, mert más férfiakkal is tart kapcsolatot. V* Gyula gyűlölete odáig fajult, hogy 1973 áprilisában azt ajánlotta a lánynak, fojtsák meg B* Mihályt. N* Éva, bár unta az aggastyánt, visszariadt ettől a tervtől
- írta Túri Pál kecskeméti rendőr százados a Magyar Rendőr 1973. június 28-i számában.
Két nappal azután, hogy a holttestet megtalálták, a nyomozók számára már nem volt kétséges, ki ölte meg a 90 éves férfit és miért. V. Gyulát elfogták és kihallgatták. Elmondta, hogy május 8-án este elindult a nőhöz,
és útközben felvett egy karót arra az esetre, ha rivális férfit találna nála.
De csak azért, hogy védekezzen. Ezt mondta ő. Amíg a nő ajtaján kopogtatott, megjelent mögötte az idős férfi. Hangosan szidni kezdte, és számon kérte a miatt, mert megint ott van. Amikor hátrafordult, látta, hogy riválisa egy baltát fog.
Hirtelen odalépett hozzá, kikapta a kezéből, aztán gyorsan párszor fejbe vágta a szőlőkaróval.
Az idős férfi megrogyott, de nem esett össze. Imbolyogva betámolygott az ágyához, ahol holtan zuhant a földre. Gyilkosa végig mögötte volt, mert utána ment. A haláltusáját is végignézte; aztán, mint aki jól végezte a dolgát, hazasétált. A rendőrkapitányságról viszont már nem vezetett út hazáig számára. V. Gyula rács mögé került.