Tízezreket érinthet, 900 ezer forint a kedvezmény

újszülött kisbaba csecsemő anya család
Vágólapra másolva!
Teljes évre fennálló jogosultság esetén összesen akár 900 ezer forint adómegtakarítást is eredményezhet a január 1-je óta hatályos családpolitikai intézkedés, amely a 25 és 30 év közötti, gyermeket vállaló nőket segíti. A döntés a diákhiteleket is érinti.
Vágólapra másolva!

Egy éve lépett életbe a 25 év alattiak szja-mentessége, idén pedig már azoknak a 30 év alatti nőknek sem kell jövedelemadót fizetniük, akik gyermeket vállalnak – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, emlékeztet a Világgazdaság. Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára december 28-án jelentette be, hogy januártól új elemmel bővül a családi adórendszer, amely több tízezer, jövedelemmel rendelkező édesanyát érinthet. Ennek tervéről egyébként Orbán Viktor miniszterelnök már szeptember végén is említést tett az Országgyűlésben.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletre hivatkozva azt írja,

adókedvezményt érvényesíthet az a 25. életévét betöltött fiatal anya, aki a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeke, illetve a magzat után családi kedvezményre jogosult.

Az érintettek nemcsak az új szja-mentességre, hanem természetesen minden más családtámogatásra jogosultak, például a családi adókedvezményre, a babaváró támogatásra és a gyermekgondozási díjra is.

Mekkora kedvezményt jelent az adómentesség?

A 30 év alatti anyák kedvezményének összege havonta legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos közleménye szerinti, teljes munkaidőben alkalmazásban állók tárgyévet megelőző év júliusra vonatkozó nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresetének összege. 2023-ban a kedvezmény összege ennek alapján legfeljebb jogosultsági hónaponként 499 952 forint, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent,

teljes évre fennálló jogosultság esetén pedig 5 999 424 forint, ami összesen 899 914 forint adómegtakarítást eredményez.

Kiknek jár az szja-mentesség?

A Kulturális és Innovációs Minisztérium leszögezte, a 2022-ben várandós és idén január 1-je után szülő nők kedvezményét nem befolyásolja, hogy adóelőlegben vagy a személyi jövedelemadó bevallásában veszik igénybe. A rendelet értelmében tehát azok a fiatal anyák, akik január 1. előtt szültek, nem kapnak kedvezményt, ám ha újabb gyermeket vállalnak 30 éves korukig, akkor természetesen igen, és továbbra is él a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák szja-mentessége életük végéig.

További változás, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő szülők esetében januártól havi további 10 ezer forinttal nő a családi adókedvezmény összege az eddigi egyéb kedvezmények (magasabb összegű családi pótlék, étkezési hozzájárulás, utazási kedvezmény) mellett.

Mi a helyzet a fiatal anyák diákhitelével?

Hornung Ágnes korábban azt is bejelentette, hogy január 1-jétől a kormány elengedi a teljes diákhitel-tartozást azoknak a nőknek,

akik a tanulmányaik alatt vagy azok befejezését követően két éven belül gyermeket szülnek vagy fogadnak örökbe.

„Ha a 30. életévét be nem töltött hitelfelvevő nőnek a felsőoktatási tanulmányai alatt vagy azok sikeres befejezését (az oklevél megszerzését) követő két éven belül gyermeke születik, vagy gyermeket fogad örökbe, a fennálló hallgatói hiteltartozása száz százalékának megfelelő összegű vissza nem térítendő gyermektámogatásban részesül, ha a gyermektámogatás iránti kérelmét – a Diákhitel szervezet által e célra rendszeresített nyomtatványon – a gyermek születését vagy örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő 60 napon belül benyújtja a Diákhitel szervezethez” – áll a rendeletben.