Több millió forintot szereztek egy pécsváradi asszonytól unokázós csalók

Vágólapra másolva!
Egy idős pécsváradi asszonyt Angliából hívta fel egy csaló, aki azt hazudta, hogy a fia, és egy baleset miatt pénzre van szüksége. Az asszony odaadta minden pénzét annak a férfinak, akit odaküldtek és aki később a barátnője segítségével elutalta az összeg nagy részét a Szigetországba.
Vágólapra másolva!

A Pécsváradon élő áldozatot 2020 júliusában hívták fel egy angol számról.

A telefonáló azt monda, hogy ő az asszony fia, és autóbalesetet okozott, ami miatt sürgősen pénzre van szüksége.

Azt kérte tőlet, szedje össze a pénzét és adja oda annak a férfinak, akit odaküld érte. A csaló az Egyesül Királyságból telefonon tartotta a kapcsolatot azzal a férfival, aki a pénz 30%-áért vállalta, hogy elmegy érte. A barátnőjével együtt jelent meg a becsapott nyugdíjasnál, aki 2 900 000 forintot adott a kezébe.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A pár Budapestre hajtott kocsival, majd az utasítás szerint két részletben, 1-1 millió forintot átutalt Angliába.

Az egyik utalást a férfi, a másikat a barátnője intézte. A maradék 900 ezer forintot megtartották maguknak. Az Angliából telefonáló csalót még nem sikerült elfogni, a futár ellen csalás, a barátnője ellen pedig pénzmosás miatt emelt vádat az ügyészség.