Amint meglátta a rendőröket, menet közben helyet cserélt utasával

Ne támadjon nyugdíjasra és ne vezessen ittasan! Ittas vezetés, igazoltatás, illusztráció, rendőr
Vágólapra másolva!
A rendőrök Budapesten figyeltek fel egy autósra január 2-án, aki ahogy meglátta őket, helyet cserélt az utasával. Menet közben a hátsó ülésre mászott, majd az anyós ülésen ülő utas ült a kormányhoz. Az új sofőr néhány méter után megállt és leparkolt a kocsival.
Vágólapra másolva!

A rendőrök azonnal igazoltatták őket. Ekkor derült ki, hogy

sem az autót eredetileg vezető férfinak, sem a későbbi sofőrnek nincs volt érvényes jogosítványa.

A 41 éves nőt és a 28 éves férfit gyorsított eljárásban pénzbüntetésre ítélték, és előbbit három, utóbbit hat hónapra eltiltották a vezetéstől.