Szijjártó Péter: A kommunikációt fenn kell tartani, különben nincs remény a békére

SZIJJÁRTÓ Péter EGYÉB TÁRGY fórum Közéleti személyiség foglalkozása névtábla politikus SZEMÉLY TÁRGY
Budapest, 2022. november 17. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat fórumán Budapesten, a Polgárok Házában 2022. november 17-én. MTI/Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Szjarhej Alejnyikkal, Fehéroroszország új külügyminiszterével, és a két politikus egyetértett, hogy a kommunikációs csatornákat fenn kell tartani, mert ezek elzárása a béke reményének feladását jelentené.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter azt írta szerdán a Facebookon, hogy novemberben sokként érte őket korábbi kollégájuk, Vlagyimir Makej halála.

- fogalmazott Szjarhej Alejnyikról.

- emelte ki a tárcavezető.

Ezért Magyarország a mielőbbi békében érdekelt, a nemzeti érdekeinkkel pedig ellentétes minden olyan döntés és intézkedés, amely a háború meghosszabbításának vagy eszkalációjának kockázatát hordozza magában - hangsúlyozta.

Közölte azt is, hogy a szankciók által nem érintett gazdasági területeken folytatják az együttműködést, főként a gyógyszeriparban, az egészségügyi eszközök és a mezőgazdaság területén.

- írta Szijjártó Péter.