Megvannak a konzultáció eredményei: a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat - videó

Nemzeti konzultáció
Budapest, 2022. október 19. A nemzeti konzultációt hirdető plakát Budapesten, az V. kerületi Szabadság téren 2022. október 19-én. A "brüsszeli szankciókról" szóló konzultáció ívén hét kérdés szerepel az Oroszországgal szemben már bevezetett, illetve tervezett szankciós lépésekről, illetve azok következményeiről. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, és ezek egyértelműek: a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat - jelentette be szombaton a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő a videóban közölte, hogy az Ukrajna megtámadása miatt Oroszországra kivetett szankciók a háborút nem állították meg, Európának viszont rendkívüli gazdasági nehézségeket okoztak és okoznak.

- ismertette. Az eredmények alapján a konzultáció kitöltői egyértelmű nemet mondanak azokra a szankciókra is, amelyek tovább növelik az élelmiszerárakat vagy éppen az európai turizmusra raknak további terheket - tette hozzá. Szentkirályi Alexandra kiemelte: az Európai Unióban a magyar kormány kérdezte meg először az állampolgárokat a szankciókról.

- fogalmazott. Hozzáfűzte: erre azért is nagy szükség van, mert a szankciós politika felülvizsgálata helyett új szankciókat akarnak bevezetni. Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a csaknem 1,4 millió embernek, aki a konzultáció során elmondta a véleményét.

A részletes eredményeket rövidesen közzéteszik a kormány hivatalos Facebook-oldalán - közölte.

- összegezte Szentkirályi Alexandra.