Bőven infláció felett emelkedtek a nyugdíjak 2022-ben

nyugdíjas, nyugdíjkorrekció
Vágólapra másolva!
Közel 3 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke 2022-ben, mivel a nyugdíj nominálisan 18,2 százalékkal emelkedett, míg 15,2 százalék volt az éves átlagos nyugdíjas infláció. Idén akár 222 ezer forintra is nőhet az átlagnyugdíj összege. 
Vágólapra másolva!

Többször is emelkedett a nyugdíj összege 2022-ben, ugyanakkor a fogyasztói árak is a várakozásokat jelentősen meghaladó mértékben nőttek. Az infláció 2022-ben 14,6 százalék volt, ám a nyugdíjasok fogyasztói kosarára külön kiszámolt árindex ennél is nagyobb volt, 15,2 százalékos.

- emelte ki a Napi.hu-nak Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa.

2022-ben az infláció felett nőttek a nyugdíjak Forrás: Shutterstock

A szakértő rámutatott: tavaly januárban 164 102 forint volt a sajátjogú átlagnyugdíj a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez az összeg már tartalmazza a januári 5 százalékos emelést, ezen felül 2022-ben a nyugdíj

  • júniusban további 3,9 százalékkal,
  • majd novemberben még 4,5 százalékkal emelkedett.
  • Februárban folyósították a januárival egyező 13. havi nyugdíjat,
  • novemberben pedig a nyugdíjprémiumot.

A nyugdíjemelés tehát valóban 14 százalékos volt tavaly azoknál, akiknek a nyugdíját 2022 előtt állapították meg, de ehhez még hozzá kell adni a januári emelt nyugdíjjal egyenértékű, februárban folyósított 13. havi nyugdíjat és a novemberben folyósított nyugdíjprémiumot.

Ez azt jelenti, a nyugdíj nominálisan 18,2 százalékkal emelkedett, ami a 15,2 százalékos éves átlagos nyugdíjas infláció mellett is 3 százalékos reálérték emelkedésnek felel meg.

222 ezer forint lehet az átlagnyugdíj 2023 végére

A nyugdíj átlagos összege tehát tavaly meghaladta a havi 193 ezer forintot. Idén januártól 15 százalékkal tovább emelkedett az ellátás összege, így jelenleg átlagosan 205 ezer forint (13. havi és prémium nélkül) az öregségi átlagnyugdíj.

Szalai Piroska kiemelte: ha csak a januári 15 százalékos nyugdíjemeléssel, és a februárban folyósított, a januári emelt összeggel azonos 13. havi nyugdíjjal számolunk,

2023 végére legalább 222 ezer forintra nőhet az átlagnyugdíj.

Ehhez még hozzájön a novemberben várható nyugdíjprémium, valamint az esetleges évközi korrekciók is, vagyis ennél is magasabb lehet az összeg decemberre.