Rendőröket akart lefejezni egy berekböszörményi férfi

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Közel három évnyi börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki egy évvel ezelőtt részegen rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli és lefejezi őket.
Vágólapra másolva!

Ahogyan korábban megírtuk, 2022. január 29-én 16 óra 50 perc körül egy nő riasztotta a rendőröket berekböszörményi házához a férje miatt. A férfi részeg volt, és nem volt hajlandó együttműködni a rendőrökkel. Sőt, egyiküket azzal fenyegette,

ha be mer lépni a házába, megöli és lefejezi.

A helyszínre hívott kollégáit is megfenyegette. A rendőrök ismerték a férfit, aki

korábban egy karddal támadt rá egy emberre, aki súlyosan megsebesült.

Tartottak tőle, és óvatosan próbáltak intézkedni vele szemben. Végül csak úgy tudták megfékezni, hogy testi kényszert alkalmaztak. Megbilincselték, és a rendőrkapitányságon kihallgatták. A Debreceni Törvényszék január 11-én rendelte el a részeg férfi letartóztatását.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Berettyóújfalui Járásbíróság a férfit

hivatalos személy elleni erőszak miatt bűnösnek mondta ki, amiért 2 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélet és 3 évre a közügyektől is eltiltotta.

A másodfokú bíróság az ítéletet helyben hagyta, úgyhogy már jogerős. Mivel a férfi a támadást felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, a bíróság elrendelte ennek a végrehajtását is,

ami két évvel meghosszabbította a büntetését.

A Debreceni Törvényszék enyhítő körülményként értékelte, hogy férfi beismerő vallomást tett, megbánta a tettét, és utólag elnézést kért a rendőröktől. Súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy öbbszörösen büntetett előéletű, a támadást pedig felfüggesztett szabadságvesztése próbaideje alatt követte el - írja a Debreceni Törvényszék oldala.