Hétfőtől újra másképp jár majd a 3-as metró

Nem áll meg a metró a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed megállónál, M3, Budapest, metró, metrópótló, felújítás, megálló
Vágólapra másolva!
Hétfő kora délután megnyitják az utasforgalom előtt a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomást a 3-as metró vonalán. Ez azt jelenti, hogy Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között lehet utazni majd a metróval.
Vágólapra másolva!

A BKK közleménye szerint az átadás napján, január 23-án este 9 óráig - amellett, hogy a 3-as metró a Deák Ferenc tértől már közlekedik majd Dél-Pest irányába - a Göncz Árpád városközponttól a Kálvin térig járnak még a pótlóbuszok, utána az eddig megszokott esti közlekedési rend szerint Kőbánya-Kispestig mennek.

Január 24-től hétköznap napközben két szakaszon,

  • Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér, illetve
  • a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró.

A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni.

A metrópótló a Göncz Árpád városközpont és a Deák Ferenc tér között fog járni Fotó: Polyák Attila - Origo

Hétköznap esténként és hétvégén továbbra is a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

A Nagyvárad téren - az állomás felújítása miatt - a Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekedő szerelvények továbbra sem állnak meg.

A tér környéke a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől gyalog vagy Mol Bubival közelíthető meg.
Az észak-pesti és dél-pesti térségből a metrót elkerülő, alternatív eljutást biztosító járatok továbbra is közlekednek.

A 3-as metró felújítása 2017 őszén a vonal északi szakaszán kezdődött meg.

A felújítás 2023 második negyedévében fejeződik be. Várhatóan március közepétől már a teljes vonalon jár majd a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok.