A jövőben még szorosabb lesz az ügyészség és az Integritási Hatóság együttműködése

Vágólapra másolva!
Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn a hivatalában fogadta az Integritás Hatóság elnökét, Biró Ferencet. A legfőbb ügyész által kezdeményezett találkozó célja az ügyészség korrupció ellenes tevékenységének bemutatása, az Integritás Hatóság megkezdett munkájának az összefoglalása, valamint a két szervezet közötti munkamegállapodás előkészítése volt.
Vágólapra másolva!

A mindkét fél által eredményesnek ítélt egyeztetés keretében a legfőbb ügyész ismertette az ügyészség korrupció ellenes tevékenységét, külön kiemelve a Központi Nyomozó Főügyészséget, amelynek egyik fő feladata az államigazgatásban, döntéshozatali jogkörrel rendelkezők esetében felmerülő hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása, befolyás vásárlása esetén való eljárás.

A legfőbb ügyész bemutatta azt a nemzetközi tevékenységet, amit a magyar ügyészség a korrupció megfékezése érdekében végez. Külön kiemelte a Eurojusttal, az OLAF-fal és az Európai Ügyészséggel való kiváló együttműködést. Utóbbi két szervezettel a magyar ügyészségnek munkamegállapodása van a gyakorlati kérdések kereteinek meghatározásáról.

Forrás: Rez Daniel

A találkozón a legfőbb ügyész ismertette azokat a feladatokat, amelyeket az új jogintézmény, az úgynevezett „kiegészítő pótmagánvád" létrehozásával a jogalkotó az ügyészségre rótt. Bemutatta azt az edukációs tevékenységet és kommunikációs megoldásokat, amelyek a felülbírálati indítvánnyal élni kívánó állampolgárok és szervezetek rendelkezésére állnak, és elérhetők az ügyészség honlapján keresztül.

Az Integritás Hatóság elnöke tájékoztatta a legfőbb ügyészt a szervezet megalakulása óta tett lépéseiről, illetve a civil szervezeteknek is teret biztosító Korrupcióellenes Munkacsoport felállításáról és a munkacsoportban végzett munkáról.

A felek egyetértettek abban, hogy rövid időn belül egy munkamegállapodást dolgoznak ki, amely a két szervezet gyakorlati együttműködésének kérdéseit fogja rendezi. Az ezzel kapcsolatos megbeszélések szakértői szinten folytatódnak.