Részegen vezetett a rendőrségre egy férfi

Vágólapra másolva!
Amiatt hallgattak ki egy kapitányságra érkező, kazincbarcikai férfit, mert részegen vezetett. 
Vágólapra másolva!

Autóval érkezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitánysághoz egy 41 éves helyi férfi január 21-én este. Miután kiszállt, bement az épületbe és

közölte a rendőrökkel, hogy az egyik bolt előtt látott két idegen, földön alvó férfit és szerinte segíteni kellene nekik.

A parancsnok utasította kollégáit, hogy keressék meg a férfiakat és ha kell, intézkedjenek.

Forrás: Police.hu

A részegnek tűnő bejelentő kiment az épületből.

A parancsnok pedig végignézte, hogy egy autóval elhajt, úgyhogy szólt két rendőröknek, hogy állítsák meg. A férfi nem jutott messzire. A rendőrkapitányságtól pár száz méterre meg kellett fújnia az alkoholszondát, ami bizonyította, hogy részegeg ült volán mögé. A rendőrök a férfit ittas vezetés miatt hallgatták ki a rendőrkapitányságon.