Fiatalok raboltak ki egy bőcsi nyugdíjast

Vágólapra másolva!
Néhány órán belül kézre kerítették a rendőrök azt a három kamaszt, akik bőcsi házában támadtak rá egy idős nőre.
Vágólapra másolva!

A miskolci rendőrök 13 éves, egy 17 éves és egy 15 éves bőcsi fiúval szemben nyomoznak, akik január 25-én délután háromnegyed 4 körül bementek egy bőcsi portára, majd a 80 éves lakó feszólította őket, hogy távozzanak. A legfiatalabb fiú ekkor

egy seprűnyéllel rátámadt az idős nőre, és olyan erővel csapott le rá, hogy az el is tört. A bántalmazó ezután magához vett egy telefont, gyógyszereket, illetve egy elemlámpát, majd társaival együtt elmenekült.

Forrás: Police.hu

A bejelentést követően

a rendőrök pár órán belül azonosítottak, elfogták, majd kihallgatták a kamaszokat.

A miskolci rendőrök az őrizetbe vett támadók közül a 13 éves fiúval szemben letartóztatást javasoltak - írja a Police.hu.